Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

12_A BEOSZ Tanácsadó Testület tagja

2016.06.30

1950-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányait Monoron végezte, majd a Kijevi Tudományegyetem Kibernetika Karán szerzett matematikus-közgazdász diplomát 1973-ban. Tiszti kinevezését követően az 1973. végén alapított MN HANYIK rendszerszervező tisztjeként a kezdetektől részese volt az egységes hadköteles nyilvántartás kialakításának, az Állami Népességnyilvántartással kapcsolatos katonai feladatok szervezésének, egy sor jogszabály és szakutasítás kidolgozásának. 1987-ben került kinevezésre a Vezérkar Mozgósítási és Hadkiegészítési Csoportfőnökség kiegészítési osztályvezető-helyettesi, majd másfél év elteltével a jogutód Szervezési és Mozgósítási Csoportfőnökség kiegészítési osztályvezetői beosztásába. A Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ 1992. évi alapítását követően annak parancsnokaként irányította a hadköteles nyilvántartás országos és helyi rendszereinek létrehozását és működését. A tevékenységi kör 1997-től kiegészült a honvédelmi tárca egészére kiterjedő központi személyügyi nyilvántartás feladataival, majd a szolgálati igazolványok kezelésével és kiadásával. 1994. március 15-től ezredes. A KIAK parancsnoki beosztást 2006. december 30-ai hatályú szolgálati nyugállományba helyezéséig töltötte be.
Megalakulásától kezdve figyelemmel kísérte, segítette a BEOSZ tevékenységét. 2005-ben a BEOSZ elnöksége a „Katonák példaképe” díjban, 2007-ben a köztársasági elnök a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette. Nyugállományba helyezésétől a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tagja, a dalkör vezetője. 2008-2012. között a BEOSZ alelnöke volt, jelenleg a Balassi Egyesület elnökhelyettese. A Szövetség és a Balassi Egyesület honlapját szerkeszti.
Két gyermeke van, 1998 óta özvegy.