Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

12_A BEOSZ Dél-dunántúli régió vezetője, a BEOSZ Elnökség tagja

1953. november 26-án, Keszthelyen született. A Zalka Máté Katonai Főiskolát 1980-ban végezte, és avatása után híradó javítóműhely parancsnoki és híradó ügyeletes tiszti beosztásokat látott el. 1997-től a Kapos Bázisrepülőtér informatikai tisztje. Katonai pályafutása az utolsó átszervezéssel lezárul, amivel 2001 szeptember 01-ei hatállyal szolgálati nyugállományba került.
Taszár község akkori polgármestere javaslatára informatikai munkát vállalt a polgármesteri hivatalban. Karbantartotta a hivatal számítógépeit, oktatta a dolgozókat a számítógépes ismeretekre és nyertes pályázatokat írt a polgármesteri hivatal számára. Kezdeményezésére jött létre a községben a Teleház a számítógépek iránt érdeklődő fiatalok és idősek számára. Közben az Országos Teleház Szövetség Felügyelő Bizottságának soraiba is beválasztották. Ismeretei bővítése céljából beiratkozott a kaposvári Tanárképző Főiskola Intézményi kommunikátor szakára, melynek sikeres elvégzése után 2004-ben felsőfokú képesítést szerzett.
Ismerősei, barátai unszolására 2006-ban indult az önkormányzati képviselő-jelölt választáson, képviselő lett, amit 13 évig tölt be. Közben egy ciklusban, mint alpolgármester tevékenykedett. 1995-tól tagja 2010-től pedig elnöke a Magyar Veterán Repülők Somogy Megyei Egyesületének.
A kaposvári Érdekvédelmi Iroda felkérésére elvállalja az elhunyt nyugdíjas katonák temetésein való részvételt, ahol beszédmondóként búcsúztatja az elhunyt bajtársait.
Nős, 4 felnőtt gyermeke és 6 unokája van.