Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ülésezett a BEOSZ elnöksége - 2021. 06. 29.

2021.06.29

Az elmúlt év hosszú távolmaradásai után kissé szokatlan, hogy alig két héten belül, 2021. június 29-én ismét ülésezett a BEOSZ elnöksége. Az ok nem más, mint a küldöttgyűlés közeledte és az ezzel járó feladatok fontossága, éppen ezért szinte valamennyi napirend ehhez kapcsolódott. Az első napirend a tagfelvételüket kérő szervezetek bemutatkozása volt. Ebben az évben négy szervezet – a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete, a Szolnoki Honvédséghez tartozó Társadalmi Egyesületek Nőtagozata, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete, és a Normandia 1944 Történelmi és Kulturális Egyesület – kérte felvételét a Szövetségébe. A szervezetek jelenlévő vezetőinek bemutatkozását követően az elnökség tagjai kérdéseket feltéve igyekeztek a csatlakozási szándékról meggyőződni, majd döntöttek arról, hogy a négy szervezet tagfelvételi kérelmének a küldöttgyűlés elé történő előterjesztését támogatják.
A vendégek távozása után következett a rövid elnöki tájékoztató, majd áttértek a küldöttgyűlés anyagainak részletes tárgyalására. A 2020. évi beszámolót a jelenlévők módosítási javaslat nélkül elfogadták, míg a 2021. évi munkatervnél néhány változtatás történt, ami szükség szerint a pénzügyi tervezést is befolyásolta, majd döntöttek arról, hogy az anyagokat a küldöttgyűlés elé történő előterjesztésre javasolják.
Napirend szerint a „Szövetségért Díj” szabályzatának módosításának és a „Bajtársainkért Díj” alapításának előterjesztése következett, melyet Vilner Péter ny. ezredes, alapfeladati elnökhelytettes tett meg. Az előterjesztés aktualitását az adta, hogy az idei évben a Szövetségért Díj adományozására a küldöttgyűlésen kerül sor. Az szóbeli kiegészítés során az elnökhelyettes elmondta, hogy a díjszabályzat csekély tartalmú módosítására a tapasztalatok értékelése után és azok alapján kerül sor, majd hozzátette, hogy ugyanezen okból fakad a „Bajtársainkért Díj” alapításának javaslata is. A „Szövetségért Díj” szabályzatának módosítását és a díjbizottság - 2021. évi díj adományozására tett – javaslatát, az elnökség tagjai egyhangú szavazással elfogadták. Az új díj alapításával kapcsolatosan több hozzászólás hangzott el. A megszólalók egyike se vitatta a díj értékét és fontosságát, de többen is megfogalmazták a jelenlegi elismerési rendünk fokozatosságának, az adományozás mértékének és rendjének szükségszerű áttekintését és megújítását. A vitát követően az elnökség tagjai a „Bajtársaikért Díj” alapítását és annak díjszabályzatát elfogadták. (a díjszabályzat teljes egészében a honlap, alapdokumentumok menü pontjában lesz olvasható).
Az elnökségi ülés a korábbi gyakorlatnak megfelelően az aktuális kérdések tárgyalásával folytatódott, illetve zárult. Ennek során szót ejtettek a miniszteri találkozók tapasztalatairól, az operatív elnökséghez érkezett meghívásokról és kérelmekről, de felmerült az Alapszabály módosítással kapcsolatos előkészítő bizottság létrehozásának kérdése is.

Sztanó Zsuzsanna ny. őrnagy
szervezési elnökhelyettes

 

A mappában található képek előnézete Ülésezett a BEOSZ elnöksége - 2021. 06. 29.