Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szövetségdiplomácia: kettős évforduló - „Online” író-olvasó találkozó

2021.08.09

Szövetségdiplomácia: kettős évforduló

aug_9.jpg Kettős évforduló, szövetségdiplomáciai sikertörténet: így foglalható össze a magyar–szlovén bajtársi kapcsolatok negyed évszázada. A BEOSZ és a Szlovén Tisztek Szövetsége Lendván alighogy megkötötte együttműködési megállapodását, pár hónap múltán, 1995 augusztusában a Marcali Bajtársi Egyesület és a Szlovén Tisztek Szövetsége Lendvai Területi Szervezete is „írásba adta” kapcsolatteremtési, kapcsolatépítési szándékát…
A BEOSZ-szal nemzetközi tevékenységünk kezdetén jött létre az együttműködésünk. Ennek keretében először az európai katonai szervezetek szövetségével (EUROMIL) kívántuk felvenni a kapcsolatot. Az EUROMIL akkori, 1994-es strasbourgi közgyűlésén a nemrég függetlenné vált Szlovéniát képviseltük. A résztvevők között egyedül a mi szervezetünk volt az, amely egy valós háborúban, harci tevékenységével segítette hazájának védelmét, az önálló állam létrejöttét. Ez mindenkire nagy hatással volt. Számos kapcsolatot létesíthettünk a tagországok képviselőivel. Fontosnak tartottuk a régebb óta demokratikus hagyományokkal rendelkező országokat, de kerestük a kapcsolatot a rövidebb tagsági múlttal rendelkező országok képviselőivel is. Köztük volt a magyar BEOSZ... Az önök nemzetének megtisztelő figyelmét szomszédos országként és honvédőkként is kiérdemeltük. Az EUROMIL elnöke úgy döntött, a soron következő közgyűlésen a magyar szervezet javasolja a tagfelvételünket, ezt csak egy állandó tag kezdeményezheti. Így került sor ellenszavazat nélküli felvételünkre a lisszaboni közgyűlésen, ezt a magyar szervezetnek és elnökének is köszönhettük.
(A szlovénok kétfős delegációja Szövetségünk 30. évfordulójának ünnepén vendégünk volt, az általuk készített felvételen Miha Butara ezredes, a Szlovén Tisztek Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Hazuga Károly ny. altábornagy, a BEOSZ elnöke látható.)

Branko Bratkovič, a Szlovén Tisztek Szövetsége Lendvai Területi Szervezetének titkára