Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nagypapám nyomdokain - „Online” író-olvasó találkozó

2021.04.08

Nagypapám nyomdokain

A repülésért tizenéves kora óta rajong Zolnai Lea. Előbb volt „jogosítványa” vitorlázógépre, mint személyautóra. „Abban viszont a nagypapámnak volt óriási szerepe, hogy a jövőmet a honvédség kötelékében képzeljem el.”
A honvedelem.hu-n így kezdődik egy fiatal tiszt, a honvédség első női szállítórepülőgép-vezetőjének portréja. Történetét ő maga folytatja a hírlevél hasábjain, merthogy a nagypapát, a Bem József Bajtársi Egyesület alapító tagját, Zolnai Antal ny. alezredest 90. születésnapján jó szóval, emléklappal és emléktárggyal köszöntötte nemrég a közösség kis csoportja…
Nagypapám, Zolnai Antal katonai légiforgalmi irányítóként vonult nyugállományba. Katonai pályafutásának nagy részét a repülőirányítás tette ki, mégis a legmeghatározóbb éveit bombázópilótaként töltötte. Egész kiskoromat végigkísérték történetei, mindig ugyanolyan lelkesedéssel és büszkeséggel mesélt azokról az évekről.
A II. világháború után, 1949-ben jelentkezett pilótának. Egyik nap bementek a toborzók az iskolába és megkérdezték, ki szeretne pilóta lenni. Aki feltette a kezét, már mehetett is az alkalmassági vizsgálatra. Nagypapám akkor 18 éves volt, és az elsők között lendült magasba a keze. Ő a bombázópilóta-növendékek táborába került, és már úton is volt a Szovjetunióba repülőhajózó kiképzésre. A rettentő hideg megnehezítette a fiatal növendékek dolgát. Repülőgépeikre, a Jak–18-asokra sítalpakat szereltek, hogy a nagy hóban fel és le tudjanak szállni, és nagyon kellett ügyelni rá, hogy visszaérjenek a bázisra, hiszen ha bárhol máshol érnek földet, hamar az éhes farkasok „vacsorájává” váltak volna. A kiképzés majd három évig tartott, eközben bekerült egy katonai kórházba, ahol hónapokig ott hagyták. Ez idő alatt megismerkedett a természetgyógyászattal, a reflexológiával, és besegített a helyi orvosoknak is. Akkor még nem sejtette, hogy ezzel a kis kitérővel fogja megalapozni nyugdíjazása utáni éveit, saját természetgyógyászati alapítványt létrehozva Budapesten.

bh_4_aprilis_8_880_603.jpg

Zolnai Lea hadnagy cikkének további részletei a Bajtársi Hírlevél áprilisi számában!