Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Felhívás kérdőív kitöltésére

2021.02.13

Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

“Nyugállományban, 2021” kutatás
a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok, valamint családtagjaik
életkörülményeinek, szociális helyzetének és társadalmi aktivitásának feltárásához

TISZTELT VÁLASZOLÓ!
KEDVES EGYKORI KOLLÉGÁNK!

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetése, együttműködve a területen dolgozó társadalmi és civil szervezetekkel, igyekszik minél több forrásból tájékozódni a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok életkörülményeivel, szociális és egészségügyi helyzetével, továbbá a feléjük irányuló gondoskodási, illetve ellátó rendszer hatékonyságával és fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban.
Ennek érdekében a Honvédelmi Minisztérium szociológiai kutatást rendelt meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karától, melyet a kar szociológusai hajtanak végre.
Célunk az, hogy az Ön és más egykori kollégánk által adott válaszok elemzésével hasznos információkat nyújtsunk a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetői, valamint az Ön érdekében dolgozó szakemberek részére.
Kérjük, hogy élethelyzete végig gondolásával; a kérdőív kérdéseire adott őszinte válaszaival, valamint észrevételei, javaslatai megfogalmazásával segítse munkánkat!
A COVID-19 járvánnyal összefüggő korlátozások, valamint nyugállományú katona és honvédségi nyugdíjas egykori kollégáink egészségének védelme érdekében a T. Megrendelő döntésének megfelelően első ütemben az e-mail címmel rendelkező egykori kollégáink körében, online kérdőíves lekérdezés formájában hajtjuk végre a szociológiai kutatást.
Az általunk összeállított kérdőív a következő linlen érhető el:
https://unipoll.uni-nke.hu/unipoll/Survey.aspx?surveyid=1977821426&lng=hu-HU
Azt szeretnénk kérni Öntől, hogy töltse ki a kérdőívet legkésőbb 2021. február 28-án 24.00-ig!
Szeretnénk felhívni a szíves figyelmét, hogy technikai okok miatt a kitöltés során most sajnos nem lehet visszalépni és ha kilépett a kitöltésből, akkor ismételt belépéskor elölről indul a kitöltés.
A kérdőív kitöltése önkéntes és név nélküli!

 

 

 

Türelmét és figyelmes munkáját előre is köszönjük!
a Kutatók