Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Elnöki vallomás - „Online” író-olvasó találkozó

2021.04.10

Elnöki vallomás

„A magyar nemzet életében tragikus és szomorú nap 1956. november 4-e. Nem úgy a mi családunkban, egy szegedi ruhagyári varrómunkás családjának életében. Ezen a napon születtem meg ugyanis harmadik fiúgyermekként.” Némi sorszerűség rejlik abban, ahogy önéletírását kezdte Lévai Miklós ny. alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület majd egy éve megválasztott elnöke. Nemzeti tragédiáink köztünk lévő tanúi, más szomorú napjainkról hitelesen mesélni tudó katonák tartoznak közösségükbe, mondhatnák, a velünk élő történelem lapjait ütik fel minden nap. De folytatódjék most személyes vallomása, egyesületi életük néhány mozzanatának felvillantása.
„Mint a korombeliek, én is szüntelenül katonásdit játszottam, de nagyobb gyermekként volt egy másik elfoglaltságom is, az elektromos dolgok szerelése. Édesanyám óva intett: »egyszer még agyoncsap az áram!« Nem ez lett a vége. Erősáramú középiskolába jelentkeztem, majd villanyszerelőként helyezkedtem el.
Bátyám javaslatára a sorozáson tartalékos tiszti iskolára jelentkeztem. Így vonultam be 1978 októberében az MN 2520 alakulatához Abasárra, a páncélos tartalékos tiszti iskolára…
A délszláv válság idején, 1995-ben a Magyar Műszaki Kontingens út- és hídépítő század parancsnokaként vettem részt az egyéves IFOR-misszióban, később még egy évre visszatértem, a kontingens parancsnokának helyettese voltam. Itt ért bennünket az újabb átszervezés, aminek következtében szolgálati nyugállományba vonultam.
Éveken át nem volt kapcsolatom a honvédséggel. Tíz év múltán keresett meg egykori búvárkiképzőm, Szücs István zászlós, hogy hozzuk össze a régi katonabúvárokat. A következő év tavaszán Szentesen, a búvárkiképző bázisnak helyt adó műszaki ezred laktanyájában rendeztük meg az első országos katonabúvár-találkozót. Ekkor új időszak, a hagyományőrzés időszaka következett életemben.

bh_5_aprilis_10_880_602.jpg

A BH-portré további részletei a Bajtársi Hírlevél áprilisi számában!