Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

HÉF: komoly kihívás a fiatal generáció megtartása

2022.06.30

A Magyar Honvédségnél a legnagyobb kihívás a megfelelő munkaerő felvétele, valamint megtartása – mondta Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium stratégiai elemzésért és humánpolitikáért felelős államtitkára a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) idei második negyedévi ülésén, amit a tárca Balaton utcai objektumában tartottak június 30-án, csütörtökön.

hef_0630_01.jpg

Gion Gábor első alkalommal vett részt a HÉF ülésén. Mint köszöntőjében fogalmazott: komoly kihívást jelent a fiatal generáció megtartása, hiszen a munkavállalók a versenyszférában átlagosan alig három esztendőt töltenek el egy vállalatnál, cégnél. Emellett számolni kell a Magyarországra települő nagyberuházások munkaerőfelszívó hatásával is. „Ilyen körülmények között kell nekünk, a munkaadói és munkavállalói oldalnak közösen dolgozni az immár harminc esztendeje működő Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumon, ahol nagyon konstruktív együttműködés zajlik. A technikát meg lehet venni, a módszertant meg lehet tanulni, de olyan embert megtalálni, megtartani, motiválni, aki idevaló, az nehéz feladat” – mondta az államtitkár.

hef_0630_02.jpg

Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke hangsúlyozta: valóban egy, közös cél érdekében dolgozik a HÉF minden résztvevője. A munkavállalói oldal az elmúlt két év során három, a munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó GINOP-projektben vett részt. Ezen projektek vezetői értékeléseit át is adta Gion Gábor államtitkárnak.

hef_0630_03.jpg

Az ülésen megjelent érdekvédelmi szervezetek vezetői - Czövek János, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, valamint Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke - a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség Parancsnoksága és a munkaadói oldal képviselőivel folytattak megbeszéléseket a felmerült, aktuális kérdésekről és problémákról.

Forrás: honvedelem.hu
szöveg: Trautmann Balázs, fotó: Szabó Lajos zászlós