Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Aláírták a megállapodást a miniszter és a HÉF képviselői

2021.12.09

Forrás: honvedelem.hu

a_dokumentum_alairasa.jpg

A honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség személyi állományának 2022-es évi, elsősorban illetményen kívüli juttatásairól szóló megállapodást írt alá Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. Az eseményen a Honvédszakszervezetet Czövek János alezredes, elnök, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetét Varga István elnök, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségét pedig Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, elnök képviselte.

benko_ertekeles.jpg

A megállapodás tartalmának ismertetésekor Benkő Tibor honvédelmi miniszter értékelte az idei évet. Mint mondta, az elmúlt időszakban a plusz feladatok, többek között a járvány elleni védekezés nagy kihívások elé állította a Magyar Honvédséget, a honvédelmi tárca azonban a megváltozott helyzetben is tartotta magát a 2020 végén kötött vállalásaihoz, szem előtt tartva a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program alapgondolatát: a középpontban mindig a katona, az ember áll. A tavalyi év vállalásait az állomány felé a tárca olyan területeken is túlteljesítette, amelyek nem szerepeltek az eredeti dokumentumban. Ilyen volt a hiteltörlesztési támogatás, amelyet több, mint 2600 főnek juttatott személyenként, nettó 500 ezer forintos összegben, vagy a rezsitámogatás, amelynek összege személyenként évi bruttó 500 ezer forint. Ezt 2021-ben 244 fő igényelte. Folytatódott a szolgálati lakások elidegenítési programja, ennek segítségével az elmúlt két évben több, mint 1500 ingatlant tudtak megvásárolni az abban lakó katonák és honvédelmi alkalmazottak.
2021-ben 15 százalékkal emelték a béketámogató műveletekben részt vevő katonák devizaellátmányát. Sikerült elérni, hogy immár 34 olyan vállalat, üzletlánc van, amely kedvezményes vásárlást biztosít a személyi állomány részére, sőt, azzal immár a nyugállományú katonák is tudnak élni. Benkő Tibor elmondta: jól vizsgázott a 2019-ben bevezetett honvédelmi alkalmazott állománykategória, amely négy év alatt összesen 35 százalékos bérfejlesztéssel jár, ebből idén öt százalék teljesítésére került sor.
Az elmúlt hónapban mind a katonák, mind a civil munkavállalók a pandémiás helyzet időszakában nyújtott kiemelkedő teljesítményért teljesítményjuttatásban részesültek, ez a katonák esetében bruttó 80 ezer, a honvédelmi alkalmazottaknak pedig bruttó 100 ezer forintot jelentett, a SZÉP kártyájukra pedig mindkét állomány tagjai nettó 50-50 ezer forintot kaptak. A hivatásos és szerződéses, valamint önkéntes tartalékos katonák 10 százalékos illetménykiegészítése január 1-jétől véglegesen beépült az illetményükbe. A miniszteri értékelés további részletei a honvédelem.hu oldalon olvashatók.

az_alairok.jpg

A tárcavezető az elért eredmények kapcsán megköszönte az érdekképviseleti elnökök és a szervezetek tagjainak együttműködését, segítségét.

A esemény további részletei a honvedelem.hu oldalon olvashatók, szöveg: Révész Béla, fotó: Kertész László.