Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Érdekképviselet

Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF). A jelenlegi szervezet jogelődje 1992-ben alakult melynek a BEOSZ egyik kezdeményezője volt. A HÉF célja az ágazati jelentőségű – társadalmi, gazdasági és szociális – kérdésekben történő egyeztetés, az érdekek ütköztetése, a megállapodások kialakítása, döntések előkészítése valamint a kölcsönös információcsere. A fórum keretén belül történik nyugállományba kerültek érdekeinek egyeztetése is.
Az Idősügyi Munkacsoport célja, hogy a nyugállományú katonák és honvédségi nyugdíjasok érdekérvényesítése hatékonyan megvalósulhasson. Tanácsadó és konzultatív testület, feladata figyelemmel kísérni a Magyar Honvédség Idősügyi Stratégiájában foglalt célkitűzések végrehajtását, a nyugállományú katonák, a hozzátartozói ellátásban részesülők, és a honvédségi nyugdíjasok helyzetét, életkörülményeit. Tapasztalataival, ajánlásaival segíti a HM vezetésének döntéshozatali tevékenységét.
A Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány (Honvéd Közalapítvány) az alapító szándéka szerint szociális rászorultság esetén támogatja a személyi állomány tagjait, valamint a honvédségtől nyugállományba helyezetteket a szolgálati kötelmek teljesítésével összefüggően balesetet, egészségkárosodást szenvedetteket és ezek közeli hozzátartozóit. A támogatások módjáról, a feltételekről, a segélyek összegéről és az eljárás rendjéről a Közalapítvány honlapján részletesen lehet tájékozódni.
Tájékoztatók Az öregségi és hozzátartozói ellátásokkal továbbá a korhatár előtti ellátásokkal kapcsolatos – törvényben megszabott – általános tájékoztatási kötelezettségének a MÁK ONYF a honlapján tesz eleget, ahol az ügyintézéshez és kérelmekhez alkalmazandó nyomtatványok megtalálhatok és letölthetők. ONYF honlap elérése. A saját tájékoztatókkal pedig a fegyveres szervek tagjainak vonatkozásában felvetődő speciális kérdések megválaszolására törekszünk.

 

Cikkek

Az MH Szociálpolitikai Közalapítvány kuratóriumának üléséről

2016.04.05

Sajnos az utóbbi években egyre többen kerülnek olyan élethelyzetbe, melynek önerőből történő megoldása gyakran akadályokba ütközik. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet

Ülésezett a HÉF - 2016. 04. 05.

2016.04.05

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum április 5-én tartotta 2016. évi első ülését. Tovább...

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet | Fényképek: HÉF ülés, 2016. 04. 05.

2016. februári hírek

2016.02.29

Az MH Szociálpolitikai Közalapítvány 2015. évről szóló tájékoztatója és a tagegyesületek tagságához intézett felhívása itt olvasható.

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet

Megállapodás aláírása

2015.12.21

A honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) tagjai között 2015. december 21-én aláírásra került... tovább....

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet | Fényképek: Megállapodás aláírása

Decemberi HÉF ülés

2015.12.09

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2015. december 9-én tartotta az év utolsó ülését. Tovább....

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet | Fényképek: HÉF ülés, 2015. 12. 9.

Tájékoztatás üdülési lehetőségről

2015.11.25

Tisztelt Bajtársak/Bajtársnők!

A BEOSZ – fontos és sokakat érintő hasznos – tájékoztatást kapott a nyugállományúak üdülési lehetőségével kapcsolatosan. Tovább ...

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet

HÉF ülés, 2015. 10. 13.

2015.10.13

2015. október 13-án a HM 6. emeleti tanácstermében tartotta III. negyedéves ülését a Honvéd Érdekegyeztető Fórum. Tovább ...

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet | Fényképek: HÉF ülés, 2015. 10. 13.

Ágazati pótlék a haderőnél dolgozó közalkalmazottaknak

2015.06.29

A Magyar Honvédség katonáit érintő, átlagosan összesen 50 százalékos, többlépcsős – idén júliustól átlagosan 30 százalékos – illetményemelés mellett július 1-jétől a haderőnél dolgozó közalkalmazottak is jövedelem-kiegészítésben, úgynevezett honvédelmi ágazati pótlékban részesülnek. A mintegy 4400 munkavállalót érintő döntésről Hende Csaba honvédelmi miniszter számolt be, amikor június 29-én délelőtt a tárca Balaton utcai objektumában fogadta Zsiga Imrét, a Honvédelmi Dolgozók Országos Szakszervezetének elnökét, Czövek Jánost, a Honvédszakszervezetek Országos Szakszervezetének elnökét és Kelemen József nyugállományú altábornagyot, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnökét. Az eseményről a honvédelem.hu közölt fényképes tudósítást. Tovább a cikkre...

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet

Megállapodtak az illetményen kívüli juttatásokról

2015.04.29

A honvédségi dolgozók cafeteria-juttatásairól írt alá megállapodást szerdán Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédelmi érdekképviseleti szervezetek elnökeivel. Tovább a cikkre...

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet | Fényképek: Megállapodás a HM-ben

HÉF ülés 2015. 02. 19.

2015.02.19

Ülést tartott a HÉF 2015. február 19-én. A bér és egyenruházat napirenden lévő kérdései mellett szóba kerültek a Balatonfüreden és Hévízen bevezetett napidíjak is. Tovább ...

 
Teljes bejegyzés
| Menüpont: Érdekképviselet | Fényképek: HÉF ülés, 2015. 02. 19.