Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ünnepeltek a veterán repülők

2019.09.25

A Magyar Veterán Repülők Szövetsége immáron a harmincadik születésnapját ünnepelhette meg a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Az eseményre zsúfolásig megtelt a terem a magyar repülés történelmét saját munkájukkal szolgálatukkal előre mozdító vendégekkel. A megjelenteket, köztük Szabó István honvédelmi államtitkárt, Sáfár Albert dandártábornokot, Magyar Honvédség Parancsnoksága Törzsfőnök támogató helyettesét, Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornokot és Zentai László ezredest, az MH 54. Veszprém radarezred parancsnokát Gál István nyugállományú ezredes, a szövetség elnöke köszöntötte.
Szabó István honvédelmi államtitkár beszédében kiemelte: „Olyan egyesületről van szó, amely már 30 esztendeje dolgozik egy ügy érdekében, mely közös ügyünk. Nem csak a honvédelemé, hanem a polgári repülésé, s mindannyiunké, akik elkötelezettnek érezzük magunkat a repülés ügyéért.” Az elmúlt 30 év sok változást hozott, de egy dolog változatlan: a szövetség tagjainak elkötelezettsége a magyar repülés iránt, tette hozzá az államtitkár. Nagyon fontos az a tapasztalat és a tudás, amivel a veterán repülők rendelkeznek, s ennek átadása is hasonlóképp fontos, mondta el Szabó István. „Azt gondolom, hogy önöknek megvannak a méltó utódjaik, beszéljünk akár a polgári, akár a katonai repülésről,” szögezte le az államtitkár. Példaként a szeptember elsején véget ért balti légtérrendészeti missziót emelte ki: négy hónap alatt több mint 480 bevetésen vettek részt, köztük több mint 50 éles elfogást hajtottak végre a magyar vadászpilóták – baleset vagy komoly műszaki probléma nélkül. A magyar katonai repülés jövőjéről szólva kiemelte: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program egyik nyertese a légierő. A már meglévő, új merevszárnyú képesség után, ősszel érkeznek az új forgószárnyasok, mely egy olyan minőségi előrelépést eredményez a magyar légierőben, amelyre joggal lehet büszke a légierő, a Magyar Honvédség és a magyar repülőtársadalom is, tette hozzá Szabó István.
Sáfár Albert dandártábornok a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében köszöntötte a szövetséget és a megjelent vendégeket, megköszönve a magyar repülés érdekében a múltban és a jelenben is végzett munkájukat. Emlékeztetett: ahogyan minden ház az alapoktól épül fel, úgy a megjelentek munkája jelentett alapot a mai magyar légierőhöz is. „A pilóta mindig fegyelmezett volt, van és az is lesz. Végre fogja hajtani azt a feladatot, amit vállalt a haza védelmében,” emelte ki a tábornok.
A megemlékező beszédet Punka György, az MVRSZ egyik alapítója, s egyben a legelső elnökség tagja mondta el. Felidézte a korántsem egyszerű kezdeteket, hiszen nem szabad elfeledni: a veterán pilóták, beleértve a második világháborúban is küzdő hajózók „összehozásának” gondolata még az 1980-as évek végén merült fel. Mint elhangzott, az 1989-es enyhülésnek, az egyesületi törvénynek, illetve egy német veteránrepülő küldöttséggel történt budapesti, baráti hangú megbeszélésnek is köszönhető az egyesület megalapítása. Ahhoz, hogy az álom valóra váljon, már a leendő tagság megmozdulására volt szükség: az alapító gyűlésen minden elképzelést felülmúló számú bajtárs jelent meg. „A nagyterem zsúfolásig megtelt az egyre érkezők már csak a bejárati ajtó környékén próbálkoztak lehetőleg hallótávolságon belül találni egy állóhelyet. A széksorokat magyar repülőveteránok, második világháborús katonai pilóták, Maszovlet- és Malév-hajózók, egykori sport- vízügyi és mentőrepülők, szerelők, ejtőernyősök foglalták el”, emlékezett vissza az alapító. Ez szilárd alapot adott az indulásnak s ad a mai napig a működésnek. Punka György azonban emlékeztetett: a mai világ kevés időt hagy a visszaemlékezésre, a múltidézésre, a baráti beszélgetésekre, az igazi, csendes együttlétekre. „Azt hittük, magunknak, egy kicsit a múltnak, de voltaképpen nektek és a jövőnek csináljuk ezt a szövetséget”, fordult a jelen pilótáihoz, repülésben dolgozó szakembereihez. „Azért, hogy legyen hol, legyen kikkel együtt emlékeznünk, egy-egy pohár bor mellett visszagondolni a repülésre, az életünkre, az életetekre.”
Az ünnepségen elismerések és dísztárgyak átadására is sor került, majd a megjelent vendégeket a Légierő Zenekar repülősnótákban és jazzben gazdag „minikoncertje” szórakoztatta.

Forrás: honvedelem.hu

 

A mappában található képek előnézete Ünnepeltek a veterán repülők