Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tevékenység a COVID 19 korlátozások alatt Csepregen

2020.04.27

A Csepreg Közbiztonságáért Polgárőr és Bajtársi Egyesület a kialakult járványügyi helyzet során jelentősen megnövekedett óraszámban lát el szolgálatot.
Az alapvető feladatokon kívül az Önkormányzat, egészségház stb. felkérése alapján plusz feladatokat is ellátnak a tagok. A szociális segítségnyújtás keretében az egyesület tagjai, mint Bencsik Géza elnök és Albert Balázs tag szállítottak már terhes édesanyát vizsgálatra, hiányzó gyógyszert elhoztak Szombathelyről, illetve veszélyes orvosi hulladékot is szállítottak el megsemmisítésre. Az utóbbi hetekben a boltoknál biztosítják a tagok, hogy a megadott időpontban például délelőtt csak az adott korosztály menjen bevásárolni. Folyamatos járőrözéssel ellenőrzik emellett a lezárt játszóteret és a nem megengedett csoportosulásokat.
A Benehegyi tónál mind gépkocsival, mind a lovas polgárőrei az egyesületnek ellenőrzik a szabályok betartását. Azért az ilyen jellegű kiemelt feladatok mellett jut idejük forgalmi rendszám nélkül közlekedő autó „elfogására”, azaz visszatartására a rendőrség megérkezéséig.
A környező településeken is folytatunk szolgálatot, mint Bük, Bükfürdő, itt kiemelten az üdülőövezet, Zsidány, Horvátzsidány, Ólmod az Önkormányzat és a rendőrség felkérésére.
A napi szolgálati órák száma sokszor eléri a 10-12 órát. Ez jelentős megterhelést ró a tagokra, illetve az egyesület költségei is nőttek (például üzemanyag kiadás).
Az Egyesület nagy hangsúlyt fektet eközben a szolgálatban lévők egészségének védelmére, vásároltunk mosható maszkokat, kaptunk pár darabot az Önkormányzattól és a Polgárőr Szövetségtől. Sajnos a fertőtlenítő szerek beszerzése, pótlása még akadozik.
A továbbiakra jó szolgálatot, erőt egészséget, kitartást kívánunk az egyesületnek.
Vigyázzunk egymásra!

Horváth Zsolt

 

A mappában található képek előnézete Tevékenység a COVID 19 korlátozások alatt Csepregen