Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Taszár 70

2021.06.19

Régi harcostársak találkoztak június 19-én, szombaton, hogy megünnepeljék a taszári repülőtér megalakulásának 70. évfordulóját.
Szerencsére a vészhelyzet feloldása lehetővé tette, hogy az új időpontra tervezetten, az idei évi programtervnek megfelelően, a törvényi előírások szerint meg lehessen tartani a rendezvényt a Magyar Veterán Repülők Somogy megyei egyesületének szervezésében. A program fő védnöke a Magyar Honvédség Parancsnokság haderőnemi légierő szemlélője Kilián Nándor vezérőrnagy volt, aki személyes jelenlétével is megtisztelte rendezvényt.
Az épületbe belépő minden személy regisztráció és oltottsági ellenőrzést követően átvehette a részére előkészített emlékérmet, DVD-t és oklevelet. A himnusz meghallgatása után a meghívottakat Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntötte, külön kiemelve, hogy jelen rendezvény a Magyar Falu program pályázatának sikeres elnyerése és támogatása során került megrendezésre. E köszöntő után a taszári Fésűs Éva általános iskola tanulójának szavalata hangzott el, majd az iskolás gyerekek által külön erre a napra készített műsoros rövidfilmet néztek meg a jelenlévők. A műsor után Taszár község polgármestere, Varjas András méltatta az ünnepséget, annak megszervezését, a hagyományok ápolását. Végezetül a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége dél-dunántúli régió vezetője Pásztor István ny. ezredes köszöntötte a megjelenteket.
Az ünnepség után a felkért jelenlévők a taszári önkormányzat épületének falán lévő emléktáblára szalagot helyeztek el, majd a lakótelepi Hősi Emlékmű megkoszorúzása következett, ahol koszorút helyezett el Taszár község polgármestere és alpolgármestere, a BEOSZ képviselői, a Corvin Alapítvány elnöke, a Turul egyesület elnöke, és Magyar Veterán Repülők Somogy megyei egyesületének elnökségi tagja.
A lakótelepről a meghívott vendégek és a találkozó résztvevői besétáltak a volt laktanya területére, ahol a kiállított repülőgépeket tekinthették meg és az emlékművek talpazatán helyezték el a megemlékezés virágait.
Ezután került sor a laktanyai Emléktárlatban a kiállított tablók, felszerelési tárgyak, repülőgép alkatrészek, múzeumi tárgyak megtekintésére szakszerű tárlatvezetés segítségével.
Visszasétálva az önkormányzati hivatal nagytermébe az ebéd elfogyasztása, kivetítőn a katonai alakulat életéről szóló film megtekintése közben a résztvevők, volt munkatársak, barátok ismerősök, akik az ország minden részéről jöttek, baráti beszélgetést, eszmecserét folytattak, felelevenítve a régi eseményeket, történéseket.

Koppány Zoltán ny. százados,
Magyar Veterán Repülők Somogy
megyei egyesületének elnöke

 

A mappában található képek előnézete Taszár 70