Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Somogyfajszi "Családi piknik"

2022.07.09

A Marcali Bajtársi Egyesület július 09-én tartotta a hagyományos "Családi pikniket" a Somogyfajszi horgásztónál. A ragyogó, de kissé szeles időben ismét sokan eljöttek a rendezvényre. Velünk volt a Szlovén Tiszti Szövetség Lendvai Területi Szervezetének nyolc fős küldöttsége és részt vettek a Marcali társ egyesületek delegáltjai is. Megtisztelte rendezvényünket Koppány Zoltán Miklós ny. százados, a BEOSZ Dél-dunántúli régiójának vezetője.
Először Szentes István az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Koppány Zoltán ny. százados átadta az emlékplakettet, Dr. Mágenheimné Tóth Ildikónak a Marcali Bajtársi Dalárda művészeti vezetőjének a Dalárda 2022-es eredményes tevékenységének elismeréseként.
A hivatalos rész után megkezdődött a horgászverseny és kirándulást szerveztek a környék nevezetességeinek megtekintésére, egy kiadós sétára. Ezen kívül sokan mérték össze tudásukat a légpuska lövészeten is. Bognár György mester szakácsunk és segítője hozzákezdett a hagyományosan ízletes babgulyás elkészítéséhez.
A délelőtt hamar eltelt, a horgászok most eredményesebbek voltak, mint a tavalyi évben.
A horgászverseny eredménye:
1. helyezett: Gelencsér Miklós (szlovén küldöttség),
2. helyezett: Somogyvári István,
3. helyezett: Dr. Mágenheim Mihály.
Gyermek kategóriában:
1. helyezett: Bihari Barna,
2. helyezett: Jángli Benedek,
3. helyezett: Jángli Hunor.
Légpuska lövészet eredménye:
1. helyezett: Koltai-Tóth Andrea,
2.helyezett: Gubicza Mihály,
3. helyezett: Koltai-Tóth Árpád.

Kőrösi András

 

A mappában található képek előnézete Somogyfajszi "Családi piknik"