Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megemlékezések

2022.10.19

A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének tájékoztatója

A héten, október 19-én szerdán, kilátogattunk a Hajagra és megemlékeztünk a korábbi években a környéken bekövetkezett katasztrófák repülőáldozatairól. Hegyre a feljutáshoz, autót kaptunk – Ugron Ákos Gábortól VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatójától. Köszönet a segítségért!
Vass Zsigmond emlékkövéhez már igencsak nehéz volt a bejutás, így olyan döntés született, hogy megkeressük a módját, miként lehet az útról, a bevezető – indákkal, bokrokkal benőtt – ösvényt megtisztítani? Sajnálattal állapítottuk meg, hogy az erdőrészletet vágásra kijelölték, de néhány fát így is meghagytak. Ami elszomorított, hogy a tragédia tanúinak – a hatalmasra nőtt bükkfákra gondolok, melyek a repülőgép alkatrészeit, mint mementót őrizték – nem kegyelmeztek.

01_221019_veszprem.jpg
Korábbi, kb. 8 éve készült képen, a középső fa bal oldalán nem egy letört ág,
hanem egy Mig 19-es vadászrepülő darabja, a bükkfával együtt, mára eltűnt.

02_221019_veszprem.jpg
A képen Mosonyi János ny. rep. alez. egyesületünk koszorúját helyezi el.
Ő a tragédiát megelőző héten Vass Zsigmonddal közösen adta a készültségi szolgálatot.

03_221019_veszprem.jpg
Az emlékezés lángját Schenk Róbert helyezte el.

04_221019_veszprem.jpg
A Gráczki László által készített felvételeken (b-j):
Kovács Zoltán, Schenk Róbert, Mosonyi János, Horváth Alajos, Soós Lajos.

05_221019_veszprem.jpg
Az emlékkő téliesítését is megoldottuk.

Innen, a szovjet emlékműhöz mentünk.

06_221019_veszprem.jpg
Elhelyeztük a koszorút és meggyújtottuk a megemlékezés mécseseit…

07_221019_veszprem.jpg
(b-j: Mosonyi János, Gráczki László, Schenk Róbert, Horváth Alajos, Kovács Zoltán.)

08_221019_veszprem.jpg
… majd a téliesítést is elvégeztük.

A máskor csendes erdő, most a fokozott fakitermeléstől volt zajos. Gépkocsi-vezetőnket megkérdeztem, segítsen a tisztánlátásban. A fák kivágása, és az ehhez tartozó pozitív és negatív média visszhangok között miként tudunk helyesen eligazodni? Milyen indokok szólnak egyik vagy a másik érvelés mellett, vagy ellene? A választ megkaptuk, aminek a lényege, hogy meg kell nézni a törvényt, ami nem ma keletkezett. Megállapítható, hogy semmi olyan nem történik, ami jogsértő lenne. Az egyébként is vágásra kijelölt fák lesznek kivágva, de lehet, hogy egy-néhány már az idén, és nem jövőre. A baj – amit még hozzátett – nem a vágás, hanem a megnövekedett igények kielégítése. Olyan fakitermelésben használt speciális eszköz, amit használnak, másodkézből kb. 120 millió forintba, újonnan 250 millióba kerül, nem áll rendelkezésre. De a személyi feltételekkel sem bővelkedünk. A múlt héten temettek egy kollégát, akire rádőlt a fa. 35 éves volt. Veszélyes ez a munka is, nem csak a repülés, mondta kísérőnk. (A felvételeket Gráczki László és Soós Lajos készítették.)

Soós Lajos