Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Két helyen is fellépett a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája

2022.08.14

Ezen a hétvégén is két fellépést tudhat maga mögött a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája.
Az első utunk Somogyvámosra, a festői szépségű, közel 800 fős településre vezetett, ahol egy jó hangulatú "Falunapon" vettünk részt. A több, mint fél órás előadásban vidám katona és bordalokat adott elő az együttes.
A Marcali Bajtársi Dalárda eddigi tevékenysége során mindig meghatározó jelentőségű volt a "Zalaapáti Katonadal Fesztiválon" való részvétel.
Hosszú évek óta kiemelkedő kapcsolatot ápolunk Vincze Tiborral a település polgármesterével és a Németh Lajos vezette Zalaapáti Harmonika Zenekarral.
Idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg az eseményt, melyre húsz együttest hívtak meg. A rendezvényt katonai kiállítók, bemutatók, hagyományőrző egyesületek, és egyéb kísérő programok tették színesebbé. A Marcali Bajtársi Dalárda az idén is az utolsó előtti fellépő volt.
Az idén is, mint az elmúlt években, erre az alkalomra készült el a katonadal csokor, melyet új dalokkal színesítettünk. Szólót énekelt Bartsch Zoltán, Koltai-Tóth Árpád és Réti Zoltán.
A produkciót most is vastapssal jutalmazta a közönség és a fellépő együttesek. A Dalárdát elkísérte a feleségek egy kis csoportja.
A hagyományosan vidám, jól szervezett rendezvényen nem maradhatott el az együttesek közös éneklése, melyet a Marcali Bajtársi Dalárda művészeti vezetője Dr. Mágenheimné Tóth Ildikó vezényelt le.

Kőrösi András