Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Jubileumi konferenciát tartott a MEBSZ

2021.09.04

Megalakulásának harmincadik évfordulója alkalmából szervezett konferenciát a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) szeptember 4-én, szombaton, a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központban.
Az 1991-ben létrejött szakmai szervezet célja a nemzeti katonai- és sportejtőernyős hagyományok ápolása, a bajtársiasságon alapuló összetartozás érzésének fenntartása, elmélyítése, a hagyományápoló kulturális és sport rendezvények lebonyolítása, illetve azok szervezésében való közreműködés, valamint a katonai és sport ejtőernyőzés magyarországi történetének kutatása, feldolgozása.
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter üzenetét Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Irányítási és Válságkezelési Főosztályának vezetője tolmácsolta. A tárcavezető levelében emlékeztetett: egykor és ma is szükség van a bajtársiasságra, a másokra való odafigyelésre, a példaadásra és a nemzedékek összefogására. A társadalom és a Magyar Honvédség kapcsolata kiemelt fontosságú, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége pedig már harminc éve összekötő kapocs a társadalom és a honvédség között. „A MEBSZ ugyan egy szervezet, de motorját azon emberek jelentik, akik az egyik legértékesebbet, az idejüket áldozzák a közösség céljaira. Önök a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségével, a Magyar Tartalékosok Szövetségével, a Honvédelmi Sportszövetséggel a hazafias és honvédelmi nevelés letéteményesei olyan helyeken is, ahol már nincs katonai alakulat. Tevékenységükkel értéket teremtenek és értéket közvetítenek” – hangsúlyozta üzenetében Benkő Tibor.
A rendezvényen felolvasták dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy levelét is, amelyben a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntötte az egybegyűlteket, valamint méltatta azt az áldozatkész munkát, amit a szervezet tagjai évtizedek óta a magyar ejtőernyőzés ügye, a nemzetközi kapcsolatok erősítése, a honvédelmi nevelés, illetve rászoruló társaik megsegítése érdekében végeznek.
A Magyar Honvédség parancsnoka levelében emlékeztetett: a szövetség által szervezett vándorkiállítás tovább népszerűsítette az ejtőernyőzést az országos rendezvényeken, tanintézetekben, az Ifjúsági Ejtőernyős Öttusa, a nyári táborok, a járőrversenyek a pályaorientáció mellett jelentősen hozzájárultak a honvédelem eszméjének népszerűsítéséhez.
Ezt követően elismerések és emléktárgyak átadására került sor. Ennek részeként - a magas színvonalú szakmai tevékenység, illetve a katonai hagyományok megőrzésében és ápolásában végzett jelentős munka elismeréseképp - dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében, míg Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a BEOSZ elnöke, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) nevében zászlószalagot adományozott a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége részére (a BEOSZ zászlószalagát Esküdt Lajos ny. ezredes, elnökhelyettes kötötte fel - szerk.), majd dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztályának vezetője, a MEBSZ elnöke adományozott zászlót a budapesti tagszervezetnek.
A konferencián a résztvevők előadásokat hallhattak a szervezet elmúlt harminc évének történetéről, az eddig elért eredményekről, valamint az elkövetkezendő időszak céljairól, feladatairól, majd emlékfa-ültetés és kiállításmegnyitó zárta a programot.
„Ez a harminc év egy visszatekintés, hogy mit tettünk és hogyan próbáljuk definiálni a következő harminc esztendőt is” – mondta kérdésünkre dr. Boldizsár Gábor ezredes, a MEBSZ elnöke, hozzátéve: céljuk, hogy kifejezzék azt az egységet, szellemiséget, amit az ejtőernyőzés jelent és összekapcsolják azt a fajta gondolkodást, tudatot, azt a fajta szemléletet, amelyet az ejtőernyő, vagy a barettsapka testesít meg.
A rendezvényen - mások mellett - részt vett Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese, prof. dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke, dr. Boda József nyugállományú vezérőrnagy, a MEBSZ Tanácsadó Testületének elnöke, Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese, Kiss Róbert ezredes az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka, dr. Bali Tamás ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnokhelyettese és Magasy Zsolt ezredes, az MH Bázisrepülőtér bázisparancsnoka.

Forrás: honvedelem.hu
Szöveg: Antal Ferenc
Fotó: Szováthy Kinga

A rendezvényről készült fotók a honvedelem.hu Galériájában láthatók.