Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Centrumban a gyenesdiási polgárőrök

2022.02.26

Gyenesdiás: Hétvégén tartotta az elmúlt évet értékelő közgyűlését a településen működő Gyenesdiási Polgárőr és Vizi Egyesület. Szabó Sándor elnök köszöntötte a megjelenteket és ismertette az elért eredményeket, majd összefoglalta a közösség idei terveit és a hozzá kapcsolódó gazdasági hátteret.

csoportkep.jpg

Jobbról-balra: dr. Vereckei csaba r.dandártábornok Zala Megye rendőrfőkapitánya; Gál Lajos Gyenesdiás Nagyközség polgármestere; Horváth Kornél GyPVE elnökh.; László Attila BEOSz NyDR vezető; dr. Túrós András OPSZ elnöke; Horváth Róbert Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke; Szabó Sándor GyPVE elnöke

A jelenlévőket Túros András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke személyesen köszöntötte. Mint mondta, minden közgyűlésen nem tud megjelenni, de ismeri a helyiek munkáját és szívesen keresi fel őket. A beszámolókból elhangzottak pedig megerősítik abban, hogy az egyesület jól működik. Majd így folytatta: - Az országos szövetség az elmúlt harminc évben elért eredményeket próbálja szinten tartani. Nehéz az elvárásoknak megfelelni és megtalálni a jó megoldást az új kihívásokra. Az egyik ilyen fontos kérdés napjainkban az utánpótlás kinevelése, ami érezhetően nehézséget okoz. Kevesen vállalnak szolgálatot. A kormány közben aktívabb határvédelmet vár tőlünk, a kért polgárőr létszámot sajnos nem lehet biztosítani. Nagy a felénk megnyilvánuló társadalmi elismertség és ugyanakkor magas is az elvárás velünk szemben.
A Gyenesdiási Polgárőr Szervezet munkáját is értékelte az elnök: - Visszapillantva meg kell említeni, hogy itt került kihirdetésre 2010-ben az újfajta polgárőrség működési kerete. Napjainkra centrummá vált az egyesület és magas szintű protokoll munkát végeztek. Sikeres párbeszédeket folytatott az egyesület a megyei és az országos vezetőséggel. A sikerhez kellett Gál Lajos polgármester, Szabó Sándor elnök és a tagság munkája.
A polgárőrség jövőbeni főbb feladatai között határozta meg a közterületi szolgálat teljesítését a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében. A polgárőrség megtartását az utókornak, elkerülni, hogy hanyatló korba lépjen a szervezet. A közösségeket újjá kell építeni az online térből. Vissza kell térni a mindennapi jelenléthez - zárta gondolatait Túros András.
Dr. Vereckei Csaba Iván a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya örömmel számolt be arról, hogy haza érkezett, részesévé vált a gyenesdiási életnek. - Minden alkalommal lépten-nyomon találkozok polgárőrökkel és megtapasztalom az általuk végzett nélkülözhetetlen munka eredményét! A tagságra váró feladatok ismertetése közben szintén a fiatalítás szükségességét emelte ki. Valamint azt a példamutató, hasznos és élmény dús hangulatban végzett munkát, amit a tagságnak bátran meg kell mutatni más egyesületeknek, mint jó példát. - Fel kell használni az itt található természeti értékekben rejlő lehetőséget a feladat ellátás népszerűsítéséhez. Minden polgárőr szívesen jön Gyenesdiásra! - zárta beszédét.
Gál Lajos Gyenesdiás Nagyközség polgármestere a civil szervezetek fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte a településen dolgozó polgárőrök nélkülözhetetlen tevékenységét, amivel hozzájárulnak a lakosság nyugodt hétköznapjaihoz. Modern hazafiaknak nevezte a covid vírus okozta nehézségekkel is szembenéző tagságot. - Az elmúlt 15 évben – megalakulásuk óta - sokszor bizonyították a gyenesdiási polgárőrök rátermettségüket és munkájuk nélkülözhetetlenségét – mondta a település első embere.
A közgyűlés végén kitüntetések és ajándékok átadásával ismerte el a vezetőség a tagság által végzett jelentős munkát.

20220226_gyenesdias.jpg

Góth Imre