Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek Kazincbarcikán

2020.01.21

A magyar Országgyűlés 32/2018. (XI. 22.) OGY határozatával a 2019-es esztendőt II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánította. Ez az év a fejedelem születésének 343. és erdélyi fejedelem választásának 315. évfordulója. Az emlékév célja az volt, hogy 2019-2020-ban minél több rendezvényen méltóképpen emlékezzünk meg II. Rákóczi Ferencről.
A Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület a 2019. évi közgyűlésén az egyesület tagsága úgy határozott, hogy történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakjának szabadságszeretete, a szülőföld iránti elhivatottsága méltó arra, hogy kiállítással emlékezzünk a vezérlő fejedelem életútjának bemutatására.
A BEOSZ, rendezvények támogatására kiírt pályázata, a Barcika Art Kft. és Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogató segítségével a kitűzött cél megvalósult, és 2020. január 21-én a helyi kultúra napi ünnepséget Lezsák Miklós magángyűjteményéből készült kiállítással nyithattuk meg.
Általánosan megszokott dolog, hogy a Magyar Kultúra Napja előtt a magyar nyelv szeretetét és tiszteletét kifejező költeményekkel tisztelgünk, ezért a nagyszámú jelenlévő a meglepetés erejével tapasztalta, hogy a kiállítás rendhagyó megnyitóján Gombos Levente tárogatóművész zenével idézte meg a Rákóczi korszak hangulatát.
„Kultúránk mélységesen gazdag kút, bánjunk vele érdemei szerint” - hangzott el dr. Nagy László egyetemi docens ünnepi megnyitójában, majd az évfordulóval kapcsolatosan kitért arra, hogy egy civil szervezet és az önkormányzat jó kapcsolata például szolgálhat nemzeti tudatunk és a hazaszeretet érzésének erősítésére, a Rákóczi szabadságharc hagyományainak fenntartására és hogy tovább adjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Közös kincs ez, minden érték összessége, amit a magyarság szellemiekben és tárgyi formákban eddig teremtett. A kultúra fogalmába nem pusztán a humán műveltség, az olvasottság, a nyelv, a színház, a zene, a falvak hagyománya, a képzőművészet, a festészet a nép ajkán megszólaló dalok és a kezek által megformált eszközök tartoznak, hanem az az anyanyelv, amely egyformán szól mindenkihez.
A magyar kultúra szolgálata jelen van az év mind a 365 napjában és benne van abban a Rákóczi kiállításban, amely ma a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület szervezésében valósul meg. Benne van abban a 20 évnyi áldozatos Rákóczi emlékét kutató gyűjtőmunkában, amelyet Lezsák Miklós tett közkinccsé hangzott el az ünnepi megnyitóban.
Ez a kiállítás a hagyományok ápolásán túl tudást és műveltséget hordoz, amelyet az értő közönség figyelmébe ajánlott.
A nagyszámú érdeklődő a tárogató hangjai mellett tekintette meg a reprezentatív kiállítást, majd a kiállító, a gyűjtő és a rendezők a díjkiosztó gálán, Szitka Péter polgármester elismerő szavainak kíséretében tárgyjutalmat és díszes emléklapot vehettek át.

Husonyicza Gábor
elnök

Az eseményről fényképes és videós beszámoló található Kazincbarcika honlapján.

szerk

 

A mappában található képek előnézete A Magyar Kultúra Napjára emlékeztek Kazincbarcikán