Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

November 11 11 11

2021.11.11

A novemberi gyertyagyújtási akció a Krajczáros Alapítvány kezdeményezésének köszönhetően ma már egyre szélesebb körben mozgósító erejű. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöksége és tagszervezetei több éve csatlakoztak a kezdeményezéshez és rendezvényeik szerves részét képezi. Tagegyesületeink ezen a napon országszerte több településen szerveznek megemlékezéseket és virággal, mécsesekkel fejezik ki tiszteletüket a harcokban elesett katonák iránt.
A Szövetség elnöksége ebben az évben is a budapesti Városmajorban, a Tábori vadászok (Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása) emlékművénél rótta le tiszteletét. A megemlékezésen Németh István nyá. ezredes, a Krajczáros Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Hazuga Károly nyá. altábornagy, a BEOSZ elnöke – aki évek óta az esemény egyik védnöke – mondta el emlékező gondolatait, majd rövid két blokkban elhangzó műsor keretében katonadalok következtek, melyek megidézték az I. Világháború korának és érzelmeinek hangulatát. Az emlékezés jegyében Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök mondott imát az elhunytakért. A megemlékezés koszorúzással, virágok és mécsesek elhelyezésével folytatódott és végül a Magyar Takarodó elhangzásával zárult.

Sztanó Zsuzsanna nyá. őrgy
szervezési elnökhelyettes

elokep.jpg A városmajori gyertyagyújtási akcióval egyidőben koszorúzással és mécses gyújtásával emlékeztek a Csángó lakótelepen lévő világháborús emlékműnél az elesett katonákra a civil szervezetek képviselői. Az emlékmű alapítását kezdeményező 12 civil szervezetből hat szervezet - köztük a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület - képviselői és több kerületi lakos helyezett el mécsest. Részletek a BBBE honlapján.

 

elokep.jpg A Kazincbarcikához közeli Vadna településen 2021. november 11-én 11 órakor új háborús emlékmű avatására került sor. A Krajczáros Alapítvány felhívásához csatlakozva a Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület képviselői tovább...

 

 

elokep.jpeg A Miskolci Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület is csatlakozott a Nemzetközi Gyertyagyújtási Akcióhoz november 11-én 11 óra 11 perckor. Megemlékezésüket a Hősök terén tartották, színvonalas műsorral, hagyományteremtő szándékkal. A rendezvényen az egyesület tagjain túl az önkormányzat képviselői, katonák és számos "civil" helyi lakos is részt vett. Tovább...

 

A mappában található képek előnézete November 11 11 11