Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A BEOSZ nemzetközi kapcsolatainak 30 éve

2020.04.09

A magyar társadalmi-, gazdasági-, politikai átalakulások a hadseregben is leképeződtek. Az egymás után alakuló civil szervezetek mintájára a hadseregben is megjelentek azok a szervezetek, amelyek a katonai élet minden területére és állománykategóriájára kiterjedtek. Stratégiai jelentőségű döntésük eredményeként létrejött a BEOSZ.
Már a kezdeteknél megjelent az igény, hogy egyrészt nyugati szomszédaink, illetve az EUROMIL, másrészt a szomszéd országok hasonló szervezetei tapasztalatait megismerjük és hasznosítsuk. Szinte ezzel egy időben érkeztek a külső megkeresések is. Az első tíz évet az útkeresés jellemezte. Az elvi követelmények tisztázása után osztrák, német és az EUROMIL irányába indultak kapcsolatkereső kezdeményezések, amelyek egymás rendezvényei kölcsönös látogatásának formájában nyilvánultak meg.
1992-ben az EUROMIL tagjai sorába fogadott bennünket és elmondhatjuk, hogy a tapasztalataikkal és tanácsaikkal hozzájárultak a későbbi szolgálati törvény kialakításához. Az EUROMIL szervezetéből a felmerülő magas költségek (tagdíj és a sűrű költséges programok miatt) kénytelenek voltunk kilépni.
Az első kétoldalú kölcsönös megállapodást 1994-ben kötöttük a szlovén szövetséggel. Ezt követően a kitűzött célnak megfelelően a szlovák, osztrák, majd a román hozzánk hasonló szervezetekkel kötöttünk kétoldalú megállapodásokat.

A szlovén és horvát szervezetek kezdeményezésére és támogatásával 2005-ben benyújtottuk tagsági kérelmünket, majd 2006-ban a Veterán Világszövetség (VVSz) felvett a tagjai sorába. A VVSz kezdeményezésére az ENSZ Nemzetközi Béke Napján 2008. szeptember 21-én „Együtt egymásért, együtt a békéért” címen Budapesten és az ország 60 településén megemlékezéseket tartottunk. A továbbiakban anyagi hátterünk romlása következtében nem tudtunk aktívan részt venni a szervezet rendezvényein, nem tudtuk befizetni az éves tagdíjat, kértük teljes jogú tagságunk felfüggesztését. Így évekig rendezetlen jogi körülmények között maradtunk tagok. A VVSz Tanácsadó Testületének javaslatára, a közgyűlés határozata alapján 2020-tól „Egyesületi Tag” státuszban korlátozott jogokkal, megfigyelői státuszban vehetünk részt a közgyűléseken és továbbra is jogosan használhatjuk a szervezet emblémáját.
A Nyugállományú Tisztek Szervezetei Nemzetközi Konzultatív Tanácsa (IAC)
meghívására részt vettünk Pozsonyban 2012. május 23-25. között megrendezett „Béke és barátság” rendezvényen. A meghívásunk fő célja az volt, hogy létesítsünk munkakapcsolatot és működjünk együtt a nyugállományú tisztek érdekeinek érvényesítésében.
A kapcsolat fenntartása céljából 2012. szeptember 19-21. között a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) meghívására Magyarországon tartózkodott az IAC és a MEGAPIR közös küldöttsége.
A delegációt fogadta a HM államtitkára, aki hangsúlyozta a magyar-orosz kapcsolatok továbbfejlesztésének fontosságát a különböző területeken és támogatásáról biztosította a BEOSZ-nak az IAC-ban való részvételét és a MEGAPIR-ral kialakításra kerülő kapcsolatait.
Az IAC 2013. június 05-07. között Kazahsztánban megrendezésre kerülő harmadik ülésén a szervezet tagjává váltunk.
Az I. Világháború 100 éves évfordulója kapcsán 2014. április 24-26. között Belgrádban részt vettünk az IAC által rendezett nemzetközi konferencián, ahol Dr. Balla Tibor alezredes, hadtörténész előadása nagy közönségsikert aratott. A konferencián kívüli kötetlen beszélgetések arról győztek meg bennünket, hogy büszkék lehetünk elért eredményeinkre a hivatásos, szerződéses, illetve a nyugállományú katonák érdekvédelmében és a róluk való gondoskodás területén, hiszen nálunk már törvények biztosítják azt, míg nagyon sok helyen még csak az első lépéseknél tartanak.
2015. január 29-30-án Bécsben az IAC vezetőségi ülésén vettünk részt, ahol a fasizmus feletti győzelem 70. évfordulójára való felkészülést beszéltük meg. Döntés született, hogy az UNESCO-nál tett látogatáson megbeszéltek alapján az IAC az UNESCO és a francia Béke Katonái szervezettel együtt Párizsban június 5-6-án fogja megrendezni az ünnepi megemlékezést. A párizsi megemlékezésen a magas költségek miatt, de hivatalos itthoni elfoglaltságra hivatkozva nem vettünk részt.
2017. májusban Pozsonyban az IAC 5. Közgyűlésén, majd 2018. októberben Moszkvában a „MEGAPIR” megalakulásának 25. évfordulójáról való megemlékezés ünnepségén vettünk részt.
2019 májusában az I. világháború befejezésének 100. évfordulója kapcsán Szófiában képviseltettük magunkat. Az eltelt időszakban részt vettünk a világszervezet fotó- és film pályázataira beküldött művek elbírálásában is.
A Szövetség külföldi partnereivel való együttműködésének célja és stratégiája 2012 óta változatlan.
Az együttműködő országok nemzeti szövetségeivel a BEOSZ elnöksége tartja a kapcsolatot. A régiók és egyes tagszervezetek – a nemzetközi stratégia alapján – önállóságuk és felelősségük teljes meghagyása mellett lehetőségeik és eddig kialakított együttműködésük szerint tevékenykednek.
Kétoldalú kapcsolataink 2012-ig folyamatosan bővülő tendenciát mutattak, az éves találkozók rendszeresek voltak a szomszéd országok szervezeteinek és a BEOSZ vezetősége között felváltva egymás országainak területén. Ezek a találkozók részünkről – a költség hatékonyság jegyében – többnyire a Katona Nemzedéki Találkozókkal egy időben kerültek megrendezésre. A régiók és tagszervezetek különböző kulturális, katonai jellegű sport (lövészet, járőrbajnokság), horgász és hagyományőrző, illetve jubileumi rendezvények során találkoztak elsősorban a határmenti partnereikkel. Egyes egyesületeink még nagyobb kirándulásokat is szerveztek Ausztriába, Szlovákiába, Romániába és Szlovéniába.
A pályázati lehetőségek és korábbi szponzorok elvesztése a 2012-14 közötti évek nemzetközi kapcsolatait jelentősen lekorlátozták. A partnereinktől kapott meghívásokat mind a kétoldalú, mind a nemzetközi rendezvényekre anyagi források hiányában először az elnökség részéről, mondtuk le, később a régiók rendezvényeit is egyre szerényebb kerettel tudtuk támogatni.
Ebben az időszakban a régiókra és egyesületekre alapozva, a közvetlen szomszéd országok határmenti szervezeteivel meglévő kapcsolatokat igyekeztünk szinten tartani, és ezt próbáltuk szerény lehetőségeinkhez mérten támogatni.
Minden nehézségünk ellenére értünk el eredményeket. Ismertebbé váltunk külföldön is.
Az Osztrák Békefenntartókkal
folytatott tárgyaláson megegyeztünk, hogy egymás programjain, különösen a már jól működő burgerlandi és szombathelyi szervezetek békefenntartói részt vesznek és ezt a két országos szervezet a lehetőségeihez mérten támogatja.
Ennek eredményeképpen két régiónk is tartja velük a kapcsolatot. A kapcsolatok elmélyítéséhez hozzájárult a Nyugat-dunántúli régió és az Osztrák Békefenntartó Burgenlandi Egyesülete között együttműködési szerződés aláírása. Az aláírással egy időben került sor a békefenntartó misszióban részt vett magyar és osztrák katonák által felajánlott kiállítás megnyitására is. A tárlat a történelmi és hagyományőrző rendeltetésén túl oktatási feladatokat is ellát.
Részt vettünk az Osztrák Békefenntartó Szövetség vezetőségének meghívására Götzendorfban, az egyik osztrák békefenntartó kiképző központban, ahol a már fent leírt OBSZ-BEOSZ hivatalos tárgyaláson túl kölcsönös tájékoztatásra és az ottani múzeum megtekintésére, valamint közös, személyes élmények felidézésére is sor került.
Találkozóink rendszeressé váltak mind az országos, mind régiós szinten. 2019. májusban Bécsújhelyen az országos küldöttgyűlésen az osztrák szervezet elnöki tisztség átadás-átvétele kapcsán sor került a BEOSZ és az Osztrák Békefenntartó Szövetség együttműködési szerződésének aláírására is.
Az utóbbi években rendszeresen részt veszünk az Ausztriában és Győrben osztrák részvétellel megrendezett lövész versenyeken. Idén a feléledő Békefenntartók Bajtársi Egyesülete is csapatot indított és felvette a kapcsolatot osztrák kollégáikkal. 2019. október első hétvégén Várpalotán és Veszprémben vendégül látták az osztrák békefenntartók küldöttségét. A még nagyon kis létszámú egyesület a rendezvényhez szükséges költségeket a BEOSZ pályázatán nyerte és tagjai adományából fedezte.
Az Osztrák Nyugállományú Katonák Egyesületének (ÖKB) vezetőivel az elmúlt évben nem találkoztunk. A nyugat-dunántúli szervezeteink kiegyensúlyozott kapcsolatot tartanak fenn velük.
A Szlovák Katonák Szövetségének új elnöke, az elmúlt időszak áttekintése során jónak ítéli meg a BEOSZ elnökségével és a regionális egyesületekkel a kapcsolatokat, kiemelve a Balassi Bálint Bajtársi Egyesülettel közös programokat. A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület aktív kapcsolatot tart a szlovák, cseh és szlovén partnerével, legutóbb, 2019. szeptemberében 3 napos Balassi emléktúrán az országos szervezet elnökségével és a trencsényi klub képviselőivel együtt koszorúzták meg a magyar reneszánsz költő Hybe községben lévő sírját. Meghívásukra évek óta részt veszünk a Kriván túrán, 2018-tól a BEOSZ és a HOSZ közös küldöttségével.
A Szlovák Tábornoki Klubbal 2015-ben Letkésen aláírt együttműködési szerződés alapján 2016-ban a Katona Nemzedéki Találkozón képviseltették magukat, azóta az IAC rendezvényein találkoztunk.
Az ukrán féllel 2017-ben a BEOSZ és az Észak-Alföldi Régió által rendezett „Hivatás Határok Nélkül” nemzetközi találkozón kötöttünk együttműködési megállapodást. Azóta a két elnök közötti kapcsolat élő, az IAC rendezvényein találkozunk, kétoldalú rendezvényre eddig nem került sor.
A román kapcsolatok elnökségi szinten és regionális szinten is jól működnek a 2015-ben megújított Együttműködési Megállapodás alapján. 2018. május végén a román „Tartalékos és Nyugállományú Katonák Szövetsége” megalakulásának és Románia nemzeti ünnepének Aradon tartott rendezvényén vettünk részt. A kapcsolat felélénkülését mutatja, hogy az Arad megyei szervezetük Szegeddel vette fel a kapcsolatot, tovább fejlődik a Nyíregyháza-Szatmárnémeti kapcsolat is.
A temesvári és a kiskunfélegyházi klubok közötti kapcsolat felvételére a két országos elnökség segítségével került sor. A kapcsolatok fejlődését segíti az a tény, hogy a két város már hosszabb ideje testvérváros is.
A Szerb Nyugállományú Katonák szervezete kezdeményezte a kapcsolat felvételt a két országos szervezet között, meghívásukra Belgrádban a BEOSZ elnöke és elnökhelyettese részt vett a szervezet jubileumi ünnepségén, majd levélváltás során megegyeztek, hogy a továbbiakban évente találkoznak az egymást érintő kérdések megvitatására.
A Szlovén Veterán Szövetséggel a BEOSZ elnökségének, valamint a DDR és NYDR egyesületei együttműködése töretlenül folytatódik.
A Szlovén Nyugállományú Katonák Egyesületének vezetőivel 2018. április 20-án Lendván áttekintettük az egyesületek közötti kapcsolatok helyzetét és megegyeztünk abban, hogy az együttműködési megállapodás alapján továbbfolytatjuk a kapcsolatok ápolását. Délután, este részt vettünk a Hosszúfalu határátkelő védői tiszteletére rendezett békemeneten és koszorúzási ünnepségen.
A Marcali Bajtársi Dalárda a szlovén Lendvai Területi Szervezettel tartja a kapcsolatot, többek között a nemzetközi kórus fesztivál keretében.
Egyéb nemzetközi találkozók helyszínei: a Pákozdi Katonai Emlékpark Békefenntartók Napja alkalmából rendezett ünnepség (osztrák, szlovén és szlovák békefenntartók)
A Honvéd Sporthorgász Egyesület évente megrendezett nemzetközi horgászversenyén partner szervezeteink versenyzői is részt vesznek. Őket esetenként a vezetőség tagjai is elkísérik, alkalmat adva a vezetőségek találkozójára.
Összegzés: A fentiekből megállapítható, hogy a BEOSZ elnöksége a korábban elfogadott irányelveknek megfelelően a szomszédos és közép-keleti régióban folytat együttműködést a kölcsönösség és a bizalom alapján, közös célok, a nyugállományú katonák érdekében, ezzel hozzájárulva országaink polgárai közötti barátságának erősítéséhez.

Udvardy Endre nyá. alezredes
nk-i kapcs. felelős ügyvivő

 

A mappában található képek előnézete A BEOSZ nemzetközi kapcsolatainak 30 éve