Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az archívum

Jövő évi üdülési turnusváltások

2020.10.16

Tájékoztatjuk Szövetségünk tagjait, hogy az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megküldte a 2021. évre vonatkozó üdülési turnusváltások táblázatát. A táblázat ide kattintva olvasható, illetve letölthető.
Egyúttal tájékoztattak bannünket, hogy a gondoskodási körükbe tartozó igényjogosultak a jövő évre vonatkozó rekreáció igénybevétele iránti kérelmüket - a 13/2013. (VIII. 21.) HM rendelet alapján - 2020. november 1-ig az innen letölthető nyomtatványon nyújthatják be az illetékes megyei irodákhoz.
Az információt feltehetően minden tagszervezetünk megkapta. A részletekről a megyei központok és irodák adhatnak felvilágosítást az ismert elérhetőségeken.

szerk

Teljes bejegyzés
| Menüpont: Nyitóoldal

Megemlékezés Nagykanizsán, az 50. évfordulón

2020.10.16

04_nkanizsa_50.jpg A Nagykanizsai Honvéd Egyesület megalakulásának 50. évfordulója alkalmából 2020. október 16-án, délután 15 órakor ünnepi megemlékezést tartott a Honvéd kaszinó tükörtermében. A covid járvány miatt a rendezők minden szükséges intézkedést megtettek. A rendezvény az egyesület elnöksége által meghívott vendégek bevonulásával vette kezdetét. A Himnusz elhangzása után, a résztvevők néma főhajtással emlékeztek meg az elhunyt bajtársakról, majd Ferge László őrnagy, a zalaegerszegi 12. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetője felolvasta Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka méltató levelét, ünnepi köszöntőjét. Ezt követően Körtvélyessy Attila elnök tovább...

Mappák találhatók

Megemlékezés Nagykanizsán, az 50. évfordulón

Dátum: 2020.10.16
Fénykép: 21
Mappák: 0