Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Sikeres Küldöttgyűlés

2017.04.25

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2017. április 25-én hagyományosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében tartotta éves Beszámoló Küldöttgyűlését. A rendezvényen meghívottként jelen voltak a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és az együttműködő civil szervezetetek képviselői.
A Szövetség elnöke Hazuga Károly nyá. altábornagy megnyitójában köszöntötte a vendégeket és a résztvevőket, majd a küldöttgyűlés levezető elnökének felkérte Vilner Péter nyá. ezredes, alelnököt. Napirend szerint először - a korábban írásban megküldött - 2016. évi beszámolókhoz hangzottak el szóbeli kiegészítések. Hazuga Károly nyá altbgy. kiegészítésében kiemelte, hogy az elmúlt év tisztújítása a Szövetség életében nem okozott törést, sőt lehetőséget adott néhány megújulást is célzó lépés megtételére, melyek számos területen, így az elnökségi munka, a Tanácsadó Testülettel való együttműködés vagy a különböző szakmai és civil szervezetekkel való kapcsolatokban már érzékelhetők. A gazdasági beszámoló legfőbb eleme volt, hogy a Szövetség anyagi helyzete stabil, gazdálkodása és működése a törvényi szabályoknak megfelelő. Mindezt megerősítette a következő napirendben tárgyalt Felügyelő Bizottsági jelentés is melyben az FB elnöke részletesen beszámolt az évközi ellenőrzésekről és azok eredményeiről. A küldöttek ezt követően a Tanácsadó Testület jelentését és a Bajtársakért Alapítvány Kuratóriumának beszámolóját hallgatták meg.
A beszámolók feletti vita során többek között felvetődött a régiók szerepe az érdekfeltáró rendezvények szervezésében (Tóth Sándor részéről), de észrevétel hangzott el a Szövetség pénzügyi és az Alapítvány számszaki beszámolójának összhangjával kapcsolatosan is (Felker Lajos részéről). A válaszok elhangzása után a 2016. évi beszámolókat a küldöttek egyhangúan elfogadták.
A szünetet követően napirend szerint a 2017. évi tervek előterjesztésére került sor, ennek során a Szövetség elnöke elmondta, hogy ebben az évben több korábban Budapestre centralizált program megvalósítása – az érintettek jobb bevonása érdekében  régiós szinten történne. A tervezés során a régiók maguk dönthettek az általuk megvalósítani kívánt rendezvényekről. Elnök úr elmondta azt is, hogy 2017 a megállapodások éve is lesz, mivel több katonai és civil szervezettel már történtek előkészítő megbeszélések, sőt ez a rendezvény is alkalmat ad egy igen fontos megállapodás aláírására. Az előterjesztést a pénzügyi terv ismertetése követte, majd a küldöttek döntöttek az elfogadásról.
A határozathozatal után került sor az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Együttműködési Magállapodásának aláírására, Szűcs Imre ezredes, parancsnok és Hazuga Károly nyá. altábornagy, elnök részéről. Az aláírási ceremónia után Domine János nyá. ddtbk a HOKOSZ alelnöke kért szót, aki a szervezetek közötti jó együttműködésről és a közös munka fontosságáról beszélt. Ezt követően az elmúlt évben létrehozott MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka Takács Attila Gábor dandártábornok hozzászólásában megköszönte a meghívást és beszélt többek között arról, hogy miben látja és szorgalmazza az együttműködés lehetőségeit. Kiemelte, hogy fontosnak tartja többek között azt, hogy folytatódjon a helytörténeti és katonai hagyományok megörökítése különösen azok részéről, akik az elmúlt évtizedek katonai múltjának részesei voltak és ebben a Szövetség tagsága életkoránál fogva és tapasztalataira támaszkodva élen járhat.
A hivatalos munka zárásaként a Küldöttgyűlés elfogadta két szervezet (HOHE, HZSE) tagfelvételi kérelmét és további szervezeti kérdésekben döntött.
A rendezvény ünnepélyes részében az elmúlt évek munkájáért több személy és egyesület a Magyar Honvédség Összhaderőnemi parancsnokának, valamint a BEOSZ elnökségének elismerésében részesült.

Sztanó Zsuzsanna nyá. őrgy.

Az eseményről fényképes beszámolót közölt a honvedelem.hu valamint hírt adott az MTI Országos Sajtószolgálat is.

 

 

A mappában található képek előnézete BEOSZ Beszámoló Küldöttgyűlés - 2017