Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megtartotta 2014. évi utolsó ülését a BEOSZ elnöksége

2014.12.16

2014. december 16-án délelőtt a Honvéd Kulturális Központ, Gobelin termében tartotta ez évi utolsó ülését a BEOSZ elnöksége.

Az ülés megnyitását követően a résztvevők néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Erdős Géza ny. alezredes régióvezetőre.

Napirend előtti felszólalásában Dr. Kovács Gábor r. dandártábornok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese tájékoztatót tartott az ALUMNI közösségi rendszerről.

dr_kovacs_ddtbk.jpg

Ezt követően, elnöki beszámoló hangzott el a két ülés között végzett munkáról, majd a kiadott napirendnek megfelelően az Elnökség megtárgyalta:
- a BEOSZ 2015. évi programját – munka és rendezvénytervét (Irányelvek – BEOSZ Központi feladatok);
- a BEOSZ Elnökség 2014. évi beszámoló szempontjait;
- a munkacsoport tájékoztatóját a BEOSZ-HOKOSZ közötti szorosabb együttműködés lehetőségeinek vizsgálatáról;
- egyéb kérdések között szó volt az egyesületi taggyűlések időrendjéről, a jövő évi elismerésekre történő felterjesztések rendjéről, valamint tájékoztató hangzott el a Szövetség jelenlegi pénzügyi helyzetéről.

Az előterjesztéseket a hozzászólásokban elhangzott módosító javaslatokkal az Elnökség egyhangúan elfogadta.

elnokseg_kis.jpg

Az ülést követően az ünnepi ebéd előtt Kelemen József elnök úr pohárköszöntőjében méltatta és megköszönte az elnökség tagjainak egész éves tevékenységét. A munkanap az ebédet követő jó hangulatú baráti beszélgetéssel zárult.

poharkosz_kis.jpg

Csomós Lajos ny. vezérőrnagy, alelnök.