Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Elnökségi ülés - 2019. 02. 26.

2019.02.26

A BEOSZ elnöksége soros ülését 2019. február 26-án tartotta. Az ülés megkezdése előtt a jelenlévők megemlékeztek a Szövetség megalakulásának 29. évfordulójáról. Először Vörös Lászlóné nyá. ezredes személyes élményeinek felelevenítésével beszélt a Szövetséghez való kötödésről, majd a jelenlévők nevében Hazuga Károly nyá. altábornagy, elnök koszorút helyezett el a Szövetség székhelyén lévő emlékfalnál. Az ünnepi mozzanatot követően az ülés az előre megküldött napirendek tárgyalásával folytatódott. Az elnöki és pénzügyi tájékoztató után Vilner Péter nyá. ezredes, alelnök a rendezvényeket támogató beérkezett pályázatok összesítéséről és az elsődleges tapasztalatokról beszélt. Jelezte, hogy a pályázatok elbírálását követően a szervezetek értesítése még március hónapban megtörténik. A másik kiemelt pályázatról - eszközök beszerzésére és informatikai fejlesztésre szolgáló nyílt pályázat - Vörös László Lajosné nyá. ezredes, alelnök beszélt. A tájékoztató során több olyan kérdés is felvetődött, amely részben gyakorlati, részben értelmezési kérdések tisztázását szolgálta. Majd ismét Vilner Péter nyá. ezredes vette át szót, és tájékoztatást adott a működési körülmények felmérésére szolgáló munkaanyagról. Elmondta, hogy a kérdésekre adott válaszok olykor egyazon anyagon belül ellentmondóak voltak, amit az összesítésnél figyelmen kívül kellett hagyni, de mindennek ellenére az anyag nagyon hasznos információkat adott, melyek nyomán körvonalazódtak a tagszervezetek működési körülményei. A napirend szerint az elnökség a 2019. évi BEOSZ szintű elismerésekről döntött volna, azonban ez technikai okok miatt a következő ülésre elnapolásra került. Az ülés a szokásos köszöntésekkel zárult. Ez alkalommal Hazuga Károly nyá. altábornagy a Szövetség elnöke kiemelten köszöntötte László Attila nyá. alezredest a Nyugat- dunántúli Régió vezetőjét 65. születésnapja alkalmából.

Sztanó Zsuzsanna nyá. őrnagy

 

A mappában található képek előnézete Elnökségi ülés - 2019. 02. 26.