Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Elnökségi ülés – 2019. 01. 29.

2019.01.29

A BEOSZ elnöksége 2019. január 29-én tartotta idei első ülését. A szokásos elnöki és pénzügyi tájékoztatót követően az ülés fő témája – a 2019. évben meghirdetésre kerülő pályázatok kérdése – került napirendre. A Szövetség elnökének Hazuga Károly nyá. altábornagynak rövid bevezetőjét követően a pályázatok témafelelősei adtak tájékoztatást. Először Vilner Péter nyá. ezredes, alelnök a BEOSZ tagszervezeteinek és tagszövetségeinek rendezvényeit támogató (15 millió forint keretösszegű) pályázatról, majd Vörös László Lajosné nyá. ezredes, alelnök a 25 millió forint keretösszegű, tárgyi eszközök beszerzésére és informatikai fejlesztésre szolgáló pályázatról beszélt. Az előterjesztések után az elnökség tagjai véleményeket, javaslatokat fogalmaztak meg, majd határozattal döntöttek a rendezvényeket támogató pályázat közzétételéről. Az egyebek napirend keretében tájékoztatás hangzott el a 2019. évi munkatervvel kapcsolatosan, továbbá egyeztetésre került a jubileumi évfordulókat ünneplő egyesületek köre. Az ülés zárását megelőzően a Szövetség elnöke köszöntötte a 85. születésnapját ünneplő Simon Béla nyá. ezredest, a tanácsadó testület titkárát és a Pásztor István nyá. ezredest, aki a napokban ünnepelte 82. születésnapját.

Sztanó Zsuzsanna nyá. őrnagy

 

A mappában található képek előnézete Elnökségi ülés – 2019. 01. 29.