Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Vég(h)elszámolás

Egy hiteles életút krónikája

Végh Ferenc: Vég(h)elszámolás. A korszakváltás katonája című könyvéről

„Furcsán néz ki a világ fejjel lefelé: ami egy pillanattal ezelőtt volt, már nem számít. Új időszámításba léptem. (…) Mozdulni nem tudok, a nyakszirtemnél, a gerincemben égető fájdalom. Amíg a segítségre várok, önkéntelenül is felismerem, nagy a baj, az életem már soha többé nem lesz olyan, mint néhány perccel ezelőtt…” – írja Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes könyve bevezetőjében. Nem véletlenül indítja a törökországi autóbaleset felidézésével önéletírását a volt vezérkarfőnök: ha nem következik be a tragédia, minden bizonnyal másként alakul az élete. Lehet, hogy ez a nagyszerű könyv sem születik meg (még), hiszen a sikeres katona napi feladatainak ellátása mellett nem jutott volna idő az összegzésre, egy hosszú katonai pálya állomásainak felidézésére.
Végh tábornok többéves kitartó munkával nemcsak saját élettörténetét vetette papírra, hanem egyúttal egy értékes, a maga nemében egyedülálló kordokumentumot is átnyújtott bajtársainak, kollégáinak, az egykori és jelenlegi katonáknak, a hadsereg iránt érdeklődő olvasóknak. A történeti, szakmai alapossággal és kiváló, már-már szépírói kvalitásokat felmutató stílusban megírt mű lapjain érzékletesen elevenednek meg a hajdúszoboszlói gyermek- és diákévek, a Kossuth-főiskolai tanulmányok, a harckocsizó szakma és a tiszti hivatás szépségei és nehézségei, a külföldön folytatott képzések és a családi élet mindennapjai, a honvédség és a vezérkar élén a NATO-csatlakozás érdekében végzett munka sokrétűsége, majd az aktív katonai pályát követő diplomáciai szolgálat kihívásai.
Az egyes pályaszakaszok objektív eseményeit a szerző és bajtársai, kollégái közösen megélt sikerei, kudarcai teszik emberközelivé. Végh vezérezredes mindvégig arra törekedett, hogy hiteles korrajzot hagyjon maga után. Annak az időszaknak a lenyomatát, amely megadatott számára az életre, az alkotásra, az önmegvalósításra, amelyben a hazáját szolgálta őszinte hittel.
A szerző a visszatekintés mellett az utódokra is gondol: tapasztalatainak átadásával lehetővé teszi a fiatalabb és leendő katonák számára, hogy tanulhassanak sikereiből, okulhassanak kudarcaiból. Végh Ferenc e munkájával – miként számos más irányú közéleti tevékenységével is – bizonyította: az élet nem ér, érhet véget egy szörnyű balesettel, hanem innen is van kiút, és tovább lehet „lépni.”

Zrínyi Kiadó, 2014, 462 oldal