Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Meghívás könyvbemutatóra - március 22.

2018.03.06

A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely ismét érdekes könyvbemutatóra hívta meg a Szövetség tagjait. Ezúttal

Tömösvári Zsigmond: A hagymakupolák árnyékában
című könyve kerül bemutatásra.

A könyvet bemutatják:
Kis-Benedek József nyá. ezredes, címzetes egyetemi tanár
Tömösvári Zsigmond nyá. dandártábornok, a Felderítők Társaságának elnöke.

A bemutató időpontja: 2018. március 22. (csütörtök) 14.30 óra.
Helyszíne: Honvédelmi Minisztérium, 1055 Budapest, Balaton u. 7-11., A) épület III. emelet 342. sz. konferenciaterem.

A rendezvény házigazdája: Dr. habil. Besenyő János ezredes, a HVK Tudományos Kutatóhely, osztályvezetője.

Érdeklődés esetén – a bemutató után - a könyv kedvezményes megvásárlására is lehetőség nyílik. A rendezvény szervezői mindenkit szeretettel várnak. A korábban már megszokottak szerint a részvételi szándékot és a beléptetéshez szükséges adatokat (név, szig.sz.) 2018. március 20-ig közvetlenül a HVK Tudományos Kutatóhelynél (városi tel.: 06-1 474-1417) kérik jelezni.

Sztanó Zsuzsanna nyá. őrgy.
alelnök

t_zs_konyv.jpg

Egy kis kedvcsináló a könyvhöz:

TÖMÖSVÁRY ZSIGMOND: A HAGYMAKUPOLÁK ÁRNYÉKÁBAN

Diplomaták visszaemlékezései viszonylag gyakoriak, a katonai attaséké jóval ritkábbak, talán a hivatás sajátosságainak köszönhetően. A katonai attasék személyét és tevékenységét a közvéleményben sok titok és mítosz lengi körül, sokszor azt mondják róluk, hogy hivatásos kémek.
Találó meghatározással szolgál a nyugállományú dandártábornok arra, kit szokás kémnek nevezni: „a kém az ellenség felderítője vagy hírszerzője”. Ma már persze nem a háztetőkön szaladgáló, kerítéseken átmászó James Bondokat kell elképzelni; a diplomaták köztudottan információszerzéssel is foglalkoznak. Moszkvai katonai attaséként Tömösváry Zsigmond is kizárólag törvényes eszközökkel dolgozhatott, munkája pedig nemcsak a szűkebb szakma, hanem a szélesebb olvasó közönség számára is bepillantást enged a katonai attasék felkészülésébe, a fogadó országban folytatott szakmai tevékenységébe.
A könyv szerzőjének oroszországi kiküldetése (1993. július 25. - 1998. augusztus 2.) emblematikus módon két válsághelyzet - a parlament ostroma és a pénzügyi-banki szféra 1998-as összeomlása - közötti időszakot öleli fel, a jelcini Oroszország átmenetét a totalitárius államból a demokráciába, annak minden ellentmondásával, konfliktusaival. A visszaemlékezés sajátos, katonai szempontból, tudományos igényességgel készült korrajz a '90-es évek Oroszországáról, az orosz bel- és külpolitikáról, mindenekelőtt pedig a biztonság- és védelempolitikáról, Magyarország és Oroszország kétoldalú katonai kapcsolatairól, a NATO keleti bővítésének oroszországi fogadtatásáról. Mindezek mellett színes és érdekes leírás Moszkváról, és a meglátogatott volt szovjet tagköztársaságokról.