Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Beosz Emlékhely átadás Pákozdon

2018.09.27

Méltó helyre került a – katonanemzedékek összefogását, a bajtársiasságot és
a katonai hagyományok ápolását szimbolizáló – BEOSZ Emlékpark.

Több, mint két és fél évtizede annak, hogy a Királyi Magyar Honvédség, a Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség nyugállományú és aktív katonái részvételével, a „Kézfogás a Hon védelméért” szellemében első alkalommal rendezték meg a Katonanemzedékek Találkozóját. A tizedik találkozó emlékére a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége a rendezvény helyéül szolgáló honvéd üdülő területén kopjafát állított és ezt követően még tíz tagszervezet, egyesület helyezte el a megemlékezés kopjafáit, emlékoszlopait. Ezzel kialakult a BEOSZ Emlékhely.
A Szövetség elnöksége, a Magyar Honvédség 170 éves jubileumi rendezvény-sorozatának részeként, döntött a BEOSZ Emlékhely kopjafáinak, emlékoszlopainak, azok tartalmát, célját jobban tükröző helyre történő áthelyezéséről. Az emlékoszlopok felújítása és a terület kialakítása után 2018. szeptember 27-én került sor a BEOSZ Emlékhely ünnepélyes avatására a Katonai Emlékpark Pákozd kiállítási területén.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Tábori Lelkészi Szolgálatok több magas rangú vezetője, Pákozd polgármestere, a BEOSZ-szal kapcsolatban álló érdekképviseleti szervezetek vezetői és a Szövetség tagszervezeteinek több, mint 400 képviselője.
Az ünnepélyes avatás az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar térzenéje után 13.00 órakor a Himnusszal kezdődött. A rendezvény narrátora Berdó Gábor Károly a BEOSZ Közép-dunántúli régió vezetője volt.
A Himnuszt követően Dorka József (Balassi Egyesület) előadásában Petőfi Sándor A vén zászlótartó című verse hangzott el, majd Hazuga Károly a BEOSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket. Vilner Péter a BEOSZ alelnöke ünnepi beszédében beszámolt az Emlékhely kialakulásáról, az áthelyezés, és a szükségszerű felújítás munkálatairól, kiemelve, hogy a Pákozdi Katonai Emlékpark, mint Nemzeti Emlékhely a legjobb választás volt. A protestáns és a katolikus tábori püspökség lelkészei Oláh Emil alezredes és Takács Tamás alezredes felszentelték az Emlékhelyet, majd a kopjafák koszorúzása következett. A koszorúk elhelyezése után dr Benkő Tibor honvédelmi miniszter szólt az ünneplőkhöz. Elmondta, hogy a BEOSZ Emlékparknak jó helye lesz Pákozdon, ahol a 170. éves Magyar Honvédség megszületett és ahol történelmének minden mozzanata megtalálható. Köszönetet mondott a szövetség tagjainak eddigi munkájukért és szolgálatukért és utalva az elhangzott versre is kiemelte mennyire fontos a példamutatás, a honvédelem eszméjének átadása a fiatalabb generáció tagjainak. A miniszteri beszédet a Marcali Dalárda katonadalokból álló műsora követte, majd a BEOSZ elnökének záró szavai után a rendezvény a Szózat és a Magyar Takarodó felcsendülésével fejeződött be.
A csodálatos napsütéssel kísért ünnepi rendezvényről a résztvevők meghatottan, nagyon szép emlékekkel gazdagodva távoztak.

szerk.

 

A mappában található képek előnézete BEOSZ Emlékhely átadás Pákozdon