Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A BEOSZ elnöke a Magyar Honvéd magazinban

2016.08.12

hazuga_k_88.jpg  Hazuga Károly nyugállományú altábornaggyal, a BEOSZ ötödik elnökével készített interjút a Magyar Honvéd magazin. A BEOSZ elnöke egyebek mellett a következőt mondta: "Az elmúlt több mint huszonöt év azt bizonyította, hogy az alapítók 1990-ben jól gondolkodtak. Az akkor megfogalmazott célok, alapgondolatok ma is vállalhatók, fontosak és követendők, így ezeket is szeretném továbbvinni. De azóta eltelt negyed évszázad, s a világ, a társadalom és benne a Magyar Honvédség is rengeteget változott, a BEOSZ alapfeladatait pedig szintén a kor igényeihez kell igazítani. Az előző két és fél évtized történetét ismerjük, a BEOSZ nagyon sokat tett az aktív és nyugállományú katonákért, a szociálisan rászorulók körében pedig kiemelten fontos szerepe van. A kérdés innentől az, milyen lesz a következő huszonöt év." A nyugállományú altábornagy szerint a BEOSZ előtt álló legfontosabb feladat a katonagenerációk fokozott bevonása a szervezet tevékenységébe.mh_borito.jpg

További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 12-én, pénteken megjelenő számában.
Forrás: honvedelem.hu

 
 

 

 
>