Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

2018. augusztus 20.

2018.08.17

dsc_0029.jpg Az augusztus 20-ai állami ünnep hagyományaihoz tartozó tisztavatás mellett, a Magyar Honvédség több helyszínen egész napos légi, vízi és szárazföldi bemutatókkal készül az ünnepre.

 

 

 

 

Tisztavatás

A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünnepélyes felvonták Magyarország zászlaját. Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntő beszéde után összesen 172 fő tett esküt, közöttük voltak tisztjelöltek, pályakezdő szerződéses és önkéntes tartalékos tisztek. Az esküt tevők, folytatva a 2001-ben újraindított ludovikás hogyományt fogadalmukat kardrántással és „a hazáért mindhalálig” felkiáltással erősitették meg. Az eskütétel után dr. Áder János köztársasági elnök mondott beszédet. A ceremónián a köztársasági elnök és a honvédelmi miniszter mellett jelen volt Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke, kormánytagok, továbbá állami és katonai szervezetek, valamint a diplomáciai testület képviselői és több száz hozzátartozó, illetve a rendezvényt megtekinteni kívánó polgár.
A honvedelem.hu fényképes és videós tudósítása ide kattintva olvasható.
A Tisztavatást követően fél 10 és 12 között vizi- és légi parádéra került sor a Lánchid és Margit híd között.

 

tun_7943.jpg Az állami ünnep alkalmából augusztus 17-én a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban megtartották a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét. Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntőjét követően dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök kitüntetéseket és elismeréseket adott át.
A honvedelem.hu fényképes tudósítása ide kattintva olvasható.

 

A mappában található képek előnézete Tisztavatás - 2018