Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ülésezett a HÉF

2017.09.26

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülését 2017. szeptember 26.-án tartotta. Az ülésen a honvédelmi minisztert dr. Kádár Pál dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztály főosztályvezetője képviselte, aki egyben ellátta az ülés elnöki feladatait is. A Vezérkari Főnököt Zsiga Tamás ezredes, a HVK személyzeti csoportfőnöke képviselte. A BEOSZ részéről Hazuga Károly ny. altábornagy, elnök, Vilner Péter ny. ezredes, alelnök és Galló István ny. ezredes, érdekvédelmi ügyvivő volt jelen. A munkavállalói oldal ügyvivője Czövek János, a HOSZ elnöke volt.
Az ülés résztvevőit Dr. Kádár Pál üdvözölte, és tájékoztatta a ülés résztvevőit, hogy dr. Vargha Tamás miniszterhelyettes, politikai államtitkár más fontos elfoglaltság miatt a rendezvényen nem tud részt venni, de a munkához sok sikert kívánt. Az ülés előre tervezett napirendekkel kezdődött, és hat fontos témakör megbeszélésére került sor.
Az első napirend keretében a munkavállalói oldal képviselői tájékoztatást hallgattak meg a 2017. évi bérmegállapodás időarányos teljesítéséről. Mind a munkaadói, mind pedig a munkavállalói oldal jelenlévő vezetői egyöntetűen örömmel állapították meg, hogy a bérmegállapodás időarányos teljesítése szinte hiánytalanul megtörtént.
A következőkben a szakszervezetek képviselői előterjesztést hallgattak meg a katonai szervezetek közalkalmazottainak járó határozott időre biztosított keresetkiegészítéséről. Az előterjesztők hangsúlyozták, hogy a keresetkiegészítés személyenkénti összegéről néhány katonai szervezet parancsnoka már április hónapban, míg a többség május hónapban hozott döntést, és a Parancsnokok jellemzően három elvet alkalmazva döntöttek a keresetkiegészítés összegéről. Egyrészt egységesen, minden érintett azonos összegben részesüljön, másrészt a meghatározott illetmény összeg felett nem állapítottak meg keresetkiegészítést, harmadrészt teljes mértékben, differenciálva osztották fel a rendelkezésre álló összeget. A HODOSZ képviselői kifejtették, hogy a kérést kiegészítést a közalkalmazottak megnyugvással fogadták, és bíznak abban, hogy ez a lehetőség a következő évben is rendelkezésre áll majd.
Az ülés következő napirendjén a lakhatás kérdése került előtérbe. A tájékoztató során a tárca képviselője összegzésképpen kifejtette, hogy a honvédelmi tárca a törvényes kötelezettségének megfelelően az elmúlt években is nagy hangsúlyt fektetett és fektet a személyi állomány lakhatása elősegítésére, támogatva a honvédség megtartóképességének növelését és a katonai pályán történő előmenetelt. A munkavállalói oldal szóvivője, Czövek János, HOSZ elnöke kifejtette, hogy elismerik az eredményeket, de a tovább fejlődésre még több lehetőséget látnak. A BEOSZ elnöke, Hazuga Károly ny. altábornagy szintén elismerte az eredményeket, de egy területen nem lát előrelépést. Hozzászólásában egyértelműen kedvezőtlennek ítélte meg, hogy hosszú évek óta nem történt, és nem történik előre lépés a lakások elidegenítésével kapcsolatban, ami pedig leginkább a nyugállományú katonákat érinti hátrányosan. Több éve és nagyon sokan várnak már arra, hogy változás, legalább minimális elmozdulás történjen ezen a téren. Kérte a tárca képviselőit, és biztosította a BEOSZ kommunikációs lehetőségeit (honlap, Baltársi Hírlevél) e témakörben egy mindenre kiterjedő tájékoztatás eljuttatására az érintettek részére. A munkaadói oldal szakterületi képviselője kifejtette együttműködési szándékát.
A negyedik napirendként a HÉF a tartalékos rendszerrel, míg ötödik napirendben a fizikai állóképesség és a fizikai (testnevelés) felmérés helyzetével foglalkozott. A jelenlévők érdeklődéssel hallgatták az előterjesztéseket, az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos rendszer kialakításának helyzetéről. A munkavállalói oldal képviselői egyértelmű köszönetüknek adtak hangot, hogy a hatvan év feletti Önkénes Műveleti Tartalékosok helyzete kedvezően és megnyugtatóan alakult egy intézkedés következtében. A fizikai követelményekről szóló tájékoztató kapcsán a munkavállalói oldal szóvivője kifejtette, hogy bár történtek kedvező változások e téren, de a fizikai követelmények teljesítése továbbra is rendkívül megterhelő a katona állomány részére, különösen a vezető törzsekben dolgozók részére. További egyeztetéseket kért ebben az ügyben.
A HÉF záró napirendjeként a BEOSZ kérésének megfelelően tájékoztató megtartására került sor „a személyi állomány életkori helyzetének értékelése, különös tekintettel az elkövetkező évek várható kiáramlására és ennek pótlására” témában. A szóban elhangzott számszerű információk azt jelzik a BEOSZ vezetői számára, hogy a téma megtartása jogos felvetés, kérés volt a BEOSZ részéről, és rávilágított arra a fontos stratégiai célra, hogy a szövetségnek változtatnia, új módszereket kutatva határozott célkitűzéseket kell megvalósítania a tagszervezetek létszám utánpótlása érdekében.
A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum harmadik negyedévi ülése egy Európai Uniós pályázathoz szükséges megállapodás aláírásával zárult a Honvédszakszervezet és a HÉF között, amelyhez a HÉF mindkét oldalának képviselői egyetértően adták hozzájárulásukat.

Vilner Péter ny. ezredes
a BEOSZ alelnöke

 

A mappában található képek előnézete Ülésezett a HÉF