Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ülésezett a HÉF - 2016. 04. 05.

2016.04.05

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum április 5-én tartotta 2016. évi első ülését.
Az ülést Vargha Tamás parlamenti államtitkár úr nyitotta meg, aki üdvözölte a résztvevőket. Napirend előtti bevezetőjében tájékoztatta a résztvevőket, hogy a Parlament nagyra értékeli a határbiztosításban részt vevő állomány - többek között a katonák helytállását, és ezért biztosította részükre a rekreáció lehetőségét.
A továbbiakban sor került a napirendi pontok tárgyalására a Honvédelmi Minisztérium és a Vezérkar felelős résztvevői előterjesztésében, melyek érintették az alábbi témákat:
- a határbiztosításban résztvevő állomány elhelyezési, ellátási és szolgálati körülményei. Külön kérdésben szerepelt a közszolgálati állomány résztvevőinek túlóra térítési kérdése, melyre a túlóra költségtérítése rendelkezésre áll és belátható időn belül kifizetésre kerül.
- napirenden szerepelt a rekreációs üdültetés kérdése, melynek igényfelmérése folyamatban van. Előreláthatólag az igényeket a kijelölt üdülőhelyeken biztosítani tudják. E mellett lehetőséget kapnak más jogosultak is a pihenés biztosítására, többek között az MH nyugdíjasai, akik számára előreláthatólag továbbra is biztosított az elő- és utószezoni igénybevétel lehetősége. Továbbá szó volt arról, hogy a feladatban részt vevő önkéntes tartalékosok is jogosultak a rekreációs pihentetésre, akiknek a szervezet parancsnokához kell a kérelmet benyújtani.
Kérdésként merült fel a Balatonakarattyára tervezett, kiképzési jellegű rendezvények biztosítása, mely egyelőre nem esik korlátozás alá.
- A HOSZ részéről kérésként merült fel, hogy vizsgálják meg a különböző helyeken elhelyezett állomány pihentetési, ellátási és felszerelési kérdéseit a feladat- és a személyi feltételek jobb biztosítása érdekében.
Végezetül a BEOSZ elnöke köszönetét fejezte ki a honvédelmi és katonai vezetésnek, valamint a BEOSZ-szal szolidáris érdekképviseleti szerveknek, hogy immár 26 éve biztosították az 1992. áprilisában megkezdett és törvényes keretek között folytatott érdekképviseleti munkát, továbbá az állomány részéről felmerülő érdekek és a lehetőségek biztosítása közötti összhang megteremtését és a korrekt tárgyalások feltételeit. Reményét fejezte ki, hogy ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog és sok sikert kívánt a feleknek ehhez a munkához.

Kelemen József ny. altbgy.
BEOSZ elnök

 

A mappában található képek előnézete HÉF ülés, 2016. 04. 05.