Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Megtartotta a HÉF az idei év utolsó ülését

2017.12.20

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2017. december 20-án tartotta az év utolsó ülését. A munkaadói oldalon a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárát Dr. Kádár Pál dandártábornok a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs Főosztály főosztályvezetője képviselte, aki egyben ellátta az ülés elnöki feladatait is. A munkavállalói oldalon a HOSZ, a HODOSZ vezetői mellett a BEOSZ képviseletében Hazuga Károly nyá. altbgy. elnök és Galló István nyá. ezds. érdekvédelmi ügyvivő voltak jelen. Az ülésre meghirdetett három napirendi pont között két olyan téma is szerepelt, amely a Szövetség számára fontos kérdéseket tárgyalt. A HVK Személyzeti Csoportfőnökség részéről Szabó József ezredes a Humánszolgálati Osztály osztályvetője részletes szakmai tájékoztatást adott a segélyezés és szociális támogató rendszer helyzetéről a honvédelmi tárcánál, ezt követően a külszolgálatot teljesítők élet- és munkakörülményeinek helyzetéről kaptak képet a jelenlévők. A ülés harmadik napirendjeként a tárcánál készülő Idősügyi Stratégiájáról Kovács Tamás a Humánpolitikai Főosztály főosztályvezetőjének előterjesztése hangzott el. A munkavállalói oldal részéről a segélyezés és a szociális támogató rendszerrel kapcsolatban mind a három érdekképviseleti szerv vezetője kifejtette véleményét. A BEOSZ részéről Hazuga Károly nyá. altbgy. kiemelte, hogy 2017-ben is fő feladatnak tekintettük, és jövőre is kiemelt feladatunk lesz a rászorulók felkutatása, bekapcsolása a rendszerbe. Nagyon fontos a tájékoztatás minden állománykategóriában, valamint a közvetlen környezet, a munkatársak figyelme és jelzése az érintettek, valamint a parancsnokok felé. Az idősügyi stratégiával kapcsolatosan elmondta, hogy annak létrejötte nagyon fontos számunkra, jónak tartjuk az összeállított anyagot és készek vagyunk a végrehajtására.

BEOSZ iroda

Az ülésről a Honvédszakszervezet honlapja is beszámolt.