Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF)

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) – 1992-ben alakult – jogelődjének a BEOSZ egyik kezdeményezője volt, az akkor megfogalmazott elvek ma is érvényesek. A fórum résztvevői a HM érintett vezetői, illetve a HOSZ, HODOSZ és BEOSZ képviselői. A HÉF célja az ágazati jelentőségű – társadalmi, gazdasági és szociális – kérdésekben történő egyeztetés, álláspontok megfogalmazása, az érdekek ütköztetése, megállapodások kialakítása, döntések előkészítése valamint a kölcsönös információcsere. A HÉF hatásköre kiterjed a hivatásos (szerződéses) és önkéntes tartalékos katonák, a kormánytisztviselők és a közalkalmazottak élet- és munka körülményeire, foglalkoztatási feltételeire vonatkozó témakörökre. A fórum keretén belül történik az előbbi jogviszonyokból nyugállományba kerültek érdekeinek egyeztetése is.

 

Cikkek

Decemberi HÉF ülés

2015.12.09

A Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum 2015. december 9-én tartotta az év utolsó ülését. Tovább....

 
Teljes bejegyzés

HÉF ülés, 2015. 10. 13.

2015.10.13

2015. október 13-án a HM 6. emeleti tanácstermében tartotta III. negyedéves ülését a Honvéd Érdekegyeztető Fórum. Tovább ...

 
Teljes bejegyzés

Ágazati pótlék a haderőnél dolgozó közalkalmazottaknak

2015.06.29

A Magyar Honvédség katonáit érintő, átlagosan összesen 50 százalékos, többlépcsős – idén júliustól átlagosan 30 százalékos – illetményemelés mellett július 1-jétől a haderőnél dolgozó közalkalmazottak is jövedelem-kiegészítésben, úgynevezett honvédelmi ágazati pótlékban részesülnek. A mintegy 4400 munkavállalót érintő döntésről Hende Csaba honvédelmi miniszter számolt be, amikor június 29-én délelőtt a tárca Balaton utcai objektumában fogadta Zsiga Imrét, a Honvédelmi Dolgozók Országos Szakszervezetének elnökét, Czövek Jánost, a Honvédszakszervezetek Országos Szakszervezetének elnökét és Kelemen József nyugállományú altábornagyot, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnökét. Az eseményről a honvédelem.hu közölt fényképes tudósítást. Tovább a cikkre...

 
Teljes bejegyzés

Megállapodtak az illetményen kívüli juttatásokról

2015.04.29

A honvédségi dolgozók cafeteria-juttatásairól írt alá megállapodást szerdán Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédelmi érdekképviseleti szervezetek elnökeivel. Tovább a cikkre...

 
Teljes bejegyzés

HÉF ülés 2015. 02. 19.

2015.02.19

Ülést tartott a HÉF 2015. február 19-én. A bér és egyenruházat napirenden lévő kérdései mellett szóba kerültek a Balatonfüreden és Hévízen bevezetett napidíjak is. Tovább ...

 
Teljes bejegyzés

HÉF ülés, 2015. 02. 05.

2015.02.05

Soronkívüli ülést tartott a HÉF 2015. február 5-én. Tovább ...

 
Teljes bejegyzés

Ez évi utolsó ülését tartotta a HÉF

2014.12.11

2014. december 10-én megtartotta évzáró ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum. Tovább...

 
Teljes bejegyzés

Ülésezett a HÉF - 2014. 10. 14.

2014.10.14

2014. október 14-én 14.00 órakor a Honvédelmi Minisztériumban megtartotta soron következő ülését a Honvéd Érdekegyeztető Fórum (HÉF). Tovább....

 
Teljes bejegyzés