Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Üdültetés (nyugállományúak rekreációja)

2016.04.09

Az elmúlt hónapokban a tagszervezetektől és magánszemélyektől egyaránt több felvetés érkezett, a HM fenntartású üdülők idei férőhely elosztásával kapcsolatosan. A megkeresések kapcsán a BEOSZ elnöke a legutóbbi (2016. április 05-én megtartott) HÉF ülés napirendjéhez is kapcsolódóan kérdést intézett a tárca vezetéséhez melyben felvetette, hogy a jelen helyzetben az elő és utószezoni igénybevétel – különös tekintettel a nyugállományú jogosultakra – milyen módon érintett. Kérte továbbá, hogy a nyugállományú szervezetek kapjanak tájékoztatást.

A kérésre igen rövid időn belül reagáltak és a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökség – mint a szakkérdésben illetékes vezetőszerv – részéről a 1517/808/9-57/2016 számú ügyiratban tájékoztatást kaptunk, amely az alábbiakat tartalmazza:

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet következtében, a HM, MH szervezetek nagy létszámban vettek részt a határvédelmi feladatokban. Magyarország Kormánya döntése alapján és támogatásával, a Honvédelmi Minisztérium 2016. évben megszervezte a feladatokban részt vett állomány pihentetését az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központban és a Kiképzési- Oktatási és Rekreációs Központokban elő-, fő- és utószezonban.

Vezetői feladatszabás alapján a hatályos HM rendelet (13/2013. (VIII. 21.) szerinti igényjogosultak – így természetesen a nyugállományú katona, a honvédségi nyugdíjas, a nyugállományú katona özvegye és árvaellátásra jogosult családtagja – részére annak ellenére, hogy a határvédelmi feladatokban részt vett állomány pihentetése 2016-ban elsődleges, elő- és utószezonban biztosított a rekreáció a szabad férőhelyek terhére. Főszezonban csak a határvédelmi feladatokba bevont állomány pihentetése lehetséges.

A fentieken túl a témához kapcsolódóan még érdemes arról is említést tenni, hogy az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (közismerten a balatonkenesei honvéd üdülő) megújult honlappal áll az érdeklődők rendelkezésre (www.kenesehonved.hu), ahol igen részletes tájékozódásra van lehetőség, így például a korábban kiadott belépési engedélyekkel kapcsolatosan is. Ismereteink szerint az üdülőben a napi látogatás lehetősége továbbra is fennáll.

Sztanó Zsuzsanna ny. őrgy.