Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Vendégeink voltak Aradról

2016.09.03

Vendégeink voltak a XX. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon

Szeptember harmadika gyásznap volt a halaknak. Ekkor került sor a XX. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválra Szegeden. A Szegedi Bajtársi Klub Közhasznú Szervezet, mint az elmúlt tíz évben minden alkalommal, most is részt vett az eseményen. A helyet az Idősügyi Tanács biztosította. Újdonság volt, hogy a reményteljesen bontakozó román-magyar nyugdíjas katona klub együttműködés keretében huszonnyolc főt fogadtak. A csoportot General Major (r) Heredea Vasile Ionel vezette. A fogadó bizottság, Csepi László ny. őrnagy elnök, Kispál Jenő ny. őrgy. elnökhelyettes és Sinyi Imre ny. ezds tb. elnök volt.
A városnéző kisvonat a Szegedi Dóm előtt tette ki utasait. A templom és toronylátogatás után az átadásra váró új székhelyen köszöntötte egymást a két „delegáció”. Tanulmányozásra átadásra került az Együttműködési Megállapodás tervezete. Elhangzott, hogy ez év május 31-én Aradon a Román Tartalékos és Nyugállományba Vonult Katonák Napja alkalmából rendezett ünnepségen a szegedi klubból négy fő vett részt. Az ott elhangzott javaslatok kerültek az okmányba, melynek aláírására a következő találkozás alkalmával kerül sor, a két országos vezető szerv jóváhagyása, egyetértése után.
Rövid vendéglátás után a zsongó városon és a Belvárosi hídon áthaladva a Partfürdő területén települt, sokoldalú ellátó pont volt a cél. Ott találkozott a két csapat, a Vendégek és a szegedi klubtagok. Törökné Marika két nagy bográcsban 100 főre főzte, a zsűri által is megdicsért hallevet. Mondhatta ezt a tolmács, akár hogy, akkor is „csorba” volt az sokaknak. Jóízűen megebédelt a sokaság. Frissítő és vidámító italok hatására egyre több dolga lett a tolmácsoknak.
Az alapos barátkozást követően a Vendégek elköszöntek a helyszínen maradó klubtagoktól és látogatást tettek a repülőtéren, ahol a MATASZ szervezésében nemzetközi ejtőernyős verseny zajlott.
Késő délután, a rendezett Belvárosi temetőben rövid megemlékezés után román és magyar részről koszorút helyeztek el a Román Katonai Emlékoszlop lábánál.
Férfias ölelések, kézfogások és bizakodó mondatok után integette el a buszt a Szegedi Bajtársi Klub jelen lévő öt fő vezetőségi tagja.

Szeged, szeptember 19.

Csepi László ny. őrgy., elnök

 

A mappában található képek előnézete Vendégeink voltak Aradról