Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Közgyűlésen Szlovéniában

2019.03.23

A környező országok szervezeteinél is zajlanak az éves beszámoló, feladatszabó közgyűlések.
Az együttműködésünk alapján részt vettünk a Szlovén Veterán Katonák Murska Szobotai területhez tartozó egyesületek küldötteinek a közgyűlésén március 23-án.
A Nyugat-dunántúli Régió vezetőjén kívül még meghívták a velük együttműködő más magyar honvédségi nyugállományú klubok elnökeit is, így a rendezvényen részt vett a Székesfehérvári Klub elnöke Vadon Gábor és helyettese is.
A közgyűlésen részt vett és felszólalt Lipic Ladislav nyá. tábornok a Veterán szövetség Országos Elnöke.
A rendezvény - mint már megszokott volt - nagyon színvonalas kulturális műsorral kezdődött.
A beszámolót a leköszönő elnök - Vladimir Milosevic - írása alapján tartották meg mert a betegsége miatt nem tudott jelen lenni. A pénzügyi, ellenőrző bizottsági beszámolókat is egyhangúlag elfogadták.
A következő napirend az új elnök választása volt. A helyi előírásoknak megfelelően került megtartásra. A jelöltet Ivan Smodist egyhangúlag választották meg. A 2019.évi programot már a megválasztott elnök terjesztette elő.
Megköszönve az eddigi együttműködést Vadon Gábor a székesfehérvári egyesület jelvényét adta át a leköszönő elnök részére.
A BEOSZ elnöksége nevében László Attila régióvezető, gratulált Iván Smodisnak az elnökké történt megválasztásához és egyben a további együttműködés megerősítése jegyében egy BEOSZ nyakkendőt adott át a részére. A figyelmességet örömmel fogadta.

apdc0118--kozepes-.jpg
A közgyűlés Lipic Ladislav Elnök összefoglaló záró beszédével fejeződött be.
A régió éves program tervezetét átadtuk a kapcsolattartónknak, a rendezvényekre a meghívásokat pontosítások után küldjük egymás részére.

László Attila