Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Karácsonyi ünnepség Kecskeméten

2018.12.10

A kecskeméti Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete immár 15. alkalommal szervezte meg a közös karácsonyi ünnepségüket unokáik közreműködésével.
A szépen feldíszített helyiségben közös karácsonyfa díszítéssel kezdődött a várvavárt nap. A nagyik által elkészített finom sütemények illata lengte körül az érkező vendégeket, bemutatkozásra váró unokákat.
Nem is kellett sokáig várni, mindannyian megérkeztek, tele örömmel, lelkesedéssel és izgalommal.
Az Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót a szereplőknek.
Egymás után hangzottak el a szebbnél-szebb versek, mesék, valamint Csóka Botond gitár muzsikája.
Király Kata verse, Csóka Fanni meséje, Váczi Kata szavalata, Csóka Luca kedves előadása valósággal elbűvölte a megjelent nagyszülőket.

sdc17241_17252.jpg
Ám az idősödő hallgatóság is kitett magáért. Baloghné Halasi Éva és Borbásné Keresztes Márta gitárkísérettel bemutatott karácsonyi dalait szívükbe zárta a nagyérdemű. Kádár Istvánné verse, Bartos Gyuláné karácsonyi történetei, Balla Dömötörné nyá. zászlós szavalata, Mogyorósiné Balogh Terézia nyá. zászlós verse, Marton Józsefné saját költeménye, Hajagosné Géczi Terézia szereplése mind-mind mosolyt fakasztott a megfáradt arcokra.
Az est varázsát tovább fokozta az ünnepi műsort befejező csillagszóró gyújtás, a finom falatok jóízű elfogyasztása, némi kiváló minőségi alföldi borok kíséretében.

Csóka Tamás nyá. ezredes
elnök