Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hősök napi megemlékezés Szegeden

2018.05.27

Mint oly sok évvel ezelőtt - mikor is szabadon nem lehetett fejet hajtani Hőseink előtt - most is a Hősök kapujánál emlékeztek hazánk háborúban és békében elhunyt hőseire Szegeden. A Szegedi Bajtársi Klub szervezésében idén is az emlékmű halott katonája előtt gyűlt össze a nagyérdemű, megemlékezni akaró polgárság. Hívogató, csalogató térzene előzte meg az ünnepélyes kezdetet. 11.30-tól a Fricsay Ferenc Városi Koncertzenekar előadásában a Himnusz hangjai töltötték be a teret.
dsc05771.jpg
A megjelenteket Csepi László nyugállományú honvéd őrnagy, a Szegedi Bajtársi Klub elnöke üdvözölte. Szólt arról, hogy az emlékhelyek még láthatóak és tudnak szólni bajtársiasságról, szülői fájdalomról, az utókor feledékenységéről és a ma élők felelősségéről. A megemlékezést a Dugonics András Piarista Gimnázium tanulója László Imre folytatta. Szívhez szóló szavalatával elvarázsolta a megjelenteket. Ezt követően a MÁV Hazánk Énekkar katonadalokat adott elő.
dsc05775.jpg
Az ünnepi megemlékezést a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Modernkori Magyar Történeti Tanszék Tanszékvezető docense Dr. Marjanucz László tartotta. Beszédében a szegedi katonák hősiességéről valamint a Nagy Háború befejezésének 100. évfordulójáról is megemlékezett. Visszatekintett a 170 évvel ezelőtt megalakult Magyar Honvédség létrejöttére, ennek nemzeti, történelmi kihatásaira. Felidézte az emléknap történetét, történelmi példákkal igazolta a magyar katonák hősies helytállását, példát mutatva a jelen kor emberének.
dsc05789.jpg
Ezt követően Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. számú Toborzó és Érdekvédelmi Központ Szeged, a Szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a Történelmi Vitézrend Dél-Alföldi Törzsszéke, a lovagi rendek képviselői valamint a Szegedi Bajtársi Klub képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit. Immáron hagyomány, hogy a Szegedi Dómban lakó Hősök harangjának hangfelvétele szól az egybegyűltekhez. Kivételesen nem a Szózat elhangzása zárta a mostani megemlékezést, mert a Magyar Postagalamb Szövetség Dél-Alföldi Régió Elnöke Takács László úr segítségével a békét szimbolizáló galambröptetés tette felemelővé a rendezvényt. A hivatalos lezáráson túl már nagy hagyománya van a közös fotózásnak, hisz ez képezi a jövő évi beharangozó hírlevelünket valamint az emlékkép alapját, melyet minden résztvevő megkap. Remélhetőleg évről évre többen leszünk. Ezen gondolatok jegyében búcsúztunk el egymástól ezen a csodálatosan szép vasárnap déli időpontban.

Nagy Zoltán nyá. pv. alez.
titkár