Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Veterán vegyi-, sugárfelderítők akcióban Szekszárdon

2019.05.25

Negyedik alkalommal találkoztak az 5. önálló vegyi-, sugárfelderítő század közel fél évszázada leszerelt katonái és barátaik, köztük a Budapesti Honvéd Nyugdíjas Klub Vegyivédelmi Tagozatának tagjai Szekszárdon.
A találkozón a megjelent nagy számú veterán katona, és a meghívott vendégek, valamint Szekszárd érdeklődő lakói jelenlétében megkoszorúzták a század volt katonái bajtársi közössége által egy évvel ezelőtt állított emléktáblát.
Az emlékezés koszorúit helyezték el: a HM KTKF képviseletében Hornyák Erika alezredes asszony, a BEOSZ képviseletében Sztanó Zsuzsanna nyá. őrnagy asszony, alelnök, a HOHE részéről Nagy Gerő László ny. ezredes, Szekszárd MJV Polgármestere megbízásából Kővári László az Önkormányzat Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának elnöke, az MH 93. PS Vegyivédelmi Zászlóalj, az MH GAVIK, a helyi katonai szervezetek és honvéd nyugdíjas klub képviselői, a SZEGZÁRD Veterán Vegyészek Baráti Társaságának tagjai, valamint az alakulat volt sor- és hivatásos katonái.
A Heinek Ottó Közösségi Házban megrendezett jó hangulatú baráti ebéd előtt „Akkor és most” néven került sor arra a bemutatóra, amelyen az 1970-es évek rendszeresített vsf. eszközeit Csikós Attila nyá. őrnagy, a jelenkor eszközeit pedig a 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonái mutatták be az érdeklődőknek.
A meghirdetett programnak megfelelően szakavatott zsűri választotta ki a „VS Felderítők Bora 2019” házi borverseny nyerteseit, akik Jaszenovics Géza népi iparművész, a 9.önálló vegyivédelmi zászlóalj volt katonája erre az alkalomra készített kerámia emléktárgyait vehették át a SZEGZÁRD Veterán Vegyészek Baráti Társaságának elnökétől.
A résztvevők véleménye szerint egy jól szervezett, mozgalmas jó hangulatú találkozón vettek részt a szekszárdi veterán vegyi-, sugárfelderítők jóvoltából. Találkozzunk 5. alkalommal jövőre!

Szikora Mihály nyá. ezredes
Szegzárd VVBT elnöke

 

A mappában található képek előnézete Veterán vegyi-, sugárfelderítők akcióban Szekszárdon