Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Honvédelem napi megemlékezés Kaposváron

2019.05.20

Buda visszafoglalásának 170. évfordulója alkalmából, a Magyar Honvédelem Napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezést a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja Kaposváron. Tizedik alkalommal emlékeztek a 44. gyalogezred emlékművénél a Berzsenyi parkban.
A magyar haza szabadsága és függetlensége számos esetben forgott veszélyben, amit hazaszeretettel és önfeláldozással sikerült elhárítani – mondta el ünnepi köszöntőjében Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Felidézte a történelem viharos állomásait, amikor a hőseink, köztük sok somogyi életét adta a szabadságért.
Büszkék vagyunk katonáinkra, dicső tetteik magyarságunk megmaradásának legszebb fejezetei közé tartoznak. Ahogy például a Rosseb bakáké is, akik nyolcezren vesztek oda, háromszor semmisültek meg és háromszor születtek újjá.
Kiemelte: 1992 óta május 21–e ünnep minden magyar katonának és a honvédelmet szívén viselő állampolgároknak. Köszönet a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubja valamennyi tagjának, hogy nem hagyják feledésbe merülni az áldozatokat, hogy évről-évre megemlékeznek hőseinkről és minden magyar katonáról. Ők jól tudják, hogy szent kötelességünk megőrizni valamennyi somogyi emlékét, akik hűségükről tettek tanúbizonyságot bátorságukkal, áldozatukkal.
A 44. Gyalogezred Emlékművénél elhelyezték az emlékezés virágait a megye, a város képviselői, katonai és civil szervezetek, valamint magánszemélyek.

Pető László

 

A mappában található képek előnézete Honvédelem napi megemlékezés Kaposváron