Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Cikkek egyesületeink életéről

Ebben a menüben a tagszövetségek, tagegyesületek életét, tevékenységét, nagyobb rendezvényeit bemutató - esetleg képeket is tartalmazó - cikkek, tudósítások találhatók, amelyek a Bajtársi Hírlevélben terjedelmi vagy időbeli okok miatt nem jelenhettek meg, a "Faliújság"-on való közzétételük pedig ugyancsak terjedelmi okokból nem célszerű.
Ugyancsak itt biztosítunk teret - a rendelkezésre álló tárkapacitás függvényében - a tagszövetségek, tagegyesületek saját hírleveleinek megjelenéséhez.

 

Cikkek

Nőnapi ünnepség a Marcali Bajtársi Egyesületnél

2019.03.08

mini-dscn9431.jpg Március 08-án, pénteken tartotta hagyományos Nőnapi rendezvényét a Marcali Bajtársi Egyesület a Civil Szervezetek Házában. Szentes István egyesületi elnök megnyitója után Bognár György köszöntötte a hölgyeket és szavalta el saját versét.
Ezután a Bajtársi Dalárda, külön erre az alkalomra összeállított dalcsokra következett, szólót énekelt Réti Zoltán, Koltai-Tóth Árpád és Bartsch Zoltán. A zenei kíséretet Tislér István és Pintér József szolgáltatta. Bartsch Zoltánné a hölgyek nevében megköszönte a Dalárda műsorát, a szép köszöntőt és saját készítésű ajándékkal kedveskedett az együttes művészeti vezetőjének Dr. Mágenheimné Tóth Ildikónak. A továbbiakban a finom vacsora elfogyasztása után, baráti beszélgetés, zene, tánc, közös éneklés zárta a jó hangulatú estét.

Kőrösi András

 
Teljes bejegyzés

Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub rendezvényei

2019.03.08

dscf0509.jpg A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub tagjai élénk klubélete, megvalósult programjai vidámságról, összeszokottságról, a megemlékezések megfelelő komolyságról adnak tanúbizonyságot. A 2019-es évben... tovább...

 
Teljes bejegyzés

Beszámoló közgyűlés Jobbágyiban

2019.02.02

jobbagyi_02.jpg A Nyugállományúak Egyesülete Jobbágyi 2019. február 02-án tartotta éves közgyűlését. Mottójuk: "2019-ben is Együtt-egymásért". A közgyűlést a nyugállományúak egyesülete tagjaiból álló Jobbágyi Daloskör palóc katona dalcsokorral köszöntötte. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

Mandalás közgyűlés egy művészeti központban

2019.01.21

vlbe-rapp-lap.jpg A Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület, a BEOSZ kazincbarcikai tagegyesülete (VLBE) január 21-én megtartotta évi közgyűlését. A beszámolóban elhangzott, hogy a szervezet az általános célkitűzésein túl a közművelődés eszközeivel, kiállítások, előadások, emlékező ünnepségek szervezéseivel régiós szinten ad keretet a honvédelem ügye társadalmi támogatásának. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

Karácsonyi ünnepség Kecskeméten

2018.12.10

A kecskeméti Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete immár 15. alkalommal szervezte meg a közös karácsonyi ünnepségüket unokáik közreműködésével. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

Tanácskozott a Közép-magyarországi régió

2018.11.28

dsc_0003.jpg A BEOSZ Közép-magyarországi-régiója 15 tagszervezetének elnöke, képviselője 2018. november 28-án gyűlt össze Nagy Károly ny. alezredes úr régióvezető felhívására Budapesten, hogy értékeljék az éves munkát, kapjanak új információkat a legfontosabb jövőbeni tervekről, feladatokról. Egyben lehetőség nyílt a tapasztalatok cseréjére is az egyesületek életének szervezése, irányítása és a felmerülő gondok megoldása terén. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

Gáspár András honvéd tábornokra emlékeztek

2018.11.22

img_0888--nagy-.jpg Gáspár András honvéd tábornokra, az 1849. évi hatvani csata magyar parancsnokára emlékeztek meg 2018. 11. 22-én a szülővárosában, Kecskeméten.
A tábornok születésének 214. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen az életútjához kapcsolódó települések és szervezetek képviselői voltak jelen. Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

Halottak napja Ostffyasszonyfán

2018.11.03

img_5721--nagy-.jpg Az Osztrák-Magyar Monarchia első világháborús Ostffyasszonyfai hadifogoly-temetőjében katonai tiszteletadással ünnepi megemlékezést tartottak a halottak napja alkalmából. A nap emlékezetes dátum Magyarország történetében.
Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

10 éves az "Obsitos" Zenekar

2018.10.27

obsitos_1.jpg

Tovább... .

 
Teljes bejegyzés

Emlékműsor a 170 éves Magyar Honvédség tiszteletére

2018.10.26

dsc_0015.jpg A Balassi Bálint Bajtársi Egyesület névadójához méltó módon – zenei és irodalmi – műsorral emlékezett meg a 170 éves Magyar Honvédség évfordulójáról. A Stefánia Palotában 2018. október 26-án tartott rendezvény vendégeit már az érkezéskor megragadta az esemény hangulata. A műsor kezdetét megelőzően... tovább... .

 
Teljes bejegyzés